Szerkesztőség
2014.12.28.
Könnyen lehet, hogy az ősszel a válogatottba is bekerülő jobbhátvéd, Fiola Attila Paksról Felcsútra teszi át székhelyét. Sajtóértesülések szerint a játékos, és a két klub is vevő lenne a váltásra.
Szerkesztőség
2014.12.23.
Folytatjuk az év csapatát bemutató sorozatunkat. Ebben a részben a védekező és támadó középpályások, valamint a csatárok kerülnek sorra. Utóbbi esetben annyit azért elárulhatunk, hogy nem történt nagy meglepetés, egy játékos ugyanis nem csak posztján, hanem az egész ligából toronymagasan kiemelkedett.
Szerkesztőség
2014.12.22.
Véget ér lassan az év, itt az ideje a nagy számadásoknak. Mi sem cselekszünk másképp, és kihirdettük az év csapatát az NB I őszi 17 fordulója után. Első epizódunkban a hátsó alakzat kerül terítékre.
Szerkesztőség
2014.12.20.
Tóth Ivett érte el a magyarok közül a legjobb eredményt a visegrádi országok műkorcsolyázóinak és jégtáncosainak közös bajnokságán, amely szombaton zárult a budapesti gyakorló jégcsarnokban.
Szerkesztőség
2014.12.18.
Az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Sporting Kansas Cityhez szerződött Németh Krisztián válogatott labdarúgó. A klub kedden a honlapján jelentette be, hogy a 25 éves csatár a keret tagja lesz a 2015-ös szezonban.
Szerkesztőség
2014.12.18.
Az NB I-ben utolsó, 16. helyen árválkodó Pécsi MFC háza táján is megkezdődtek a téli "tisztogatások". Ennek vélhetően 4, korábban alapembernek számító játékos is áldozatául esett, hiszen tavasszal nem számít már rájuk Robert Jarni vezetőedző a bentmaradásért vívott harcban.
Szerkesztőség
2014.12.12.
Nem akármilyen erősítés a Ferencváros háza táján! Az 59-szeres válogatott irányító középpályás hosszú külföldi évek után tért haza, hiszen pályafutását anno a Fradi utánpótláscsapataiban kezdte. Hajnal németországi múltja miatt Thomas Dollal is vélhetően hamar szót érthet majd.
Szerkesztőség
2014.12.12.
Dárdai Pál a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerződésének meghosszabbítása apropójából tartott sajtótájékoztatót a mai nap. A szakember más egyebek mellett beszélt a közegről, amely szerinte rengeteget javult, beszélt a játékosokról, többek között Szalai Ádámról, akiben bízik és elmondta azt is, hogy nem bújik a fiatalítás mögé, hanem eredményeket akar, mert őt a győzelmek vezérlik.
Szerkesztőség
2014.12.10.
A listavezető Videoton adja az NB I gólkirályjelöltjét és a gólpasszkirályt is. Nikolics Nemanja és Gyrucsó Ádám állnak a táblázat élén, ami nem meglepő, hiszen az NB I jelenlegi mesterlövésze legtöbbször fiatal kollégája passzából talál be.
Szerkesztőség
2014.12.09.
Ma hivatalos honlapján számolt be az Újpest arról, hogy a továbbiakban öt légiós játékára nem számít többé. A legnagyobb név közülök Rodrigo Rojo, de Neboja Koszovics, Berat Ahmeti, Aristote Mboma és Jérémy Serwy is új csapatot kereshet magának.
Szerkesztőség
2014.12.09.
A Magyar Labdarúgó Szövetség mai rendkívüli sajtótájékoztatóján Berzi Sándor főtitkár bejelentette, hogy Dárdai Pál marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Dárdai megbiztatása 2015. november 30-ig szól, mellette marad a berlini Hertha U15-ös csapatának edzője is.
Szerkesztőség
2014.12.09.
A másodosztályú Szigetszentmiklós bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Ligakupában, mivel a legutóbbi szezonban bajnoki ezüstérmes Győr elleni keddi visszavágón gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán, így megőrizte az első összecsapáson szerzett egygólos előnyét.