Jump to content

NB 1: Az ősz csapata - II. rész

2014. 12. 23. 12:00

Folytatjuk az év csapatát bemutató sorozatunkat. Ebben a részben a védekező és támadó középpályások, valamint a csatárok kerülnek sorra. Utóbbi esetben annyit azért elárulhatunk, hogy nem történt nagy meglepetés, egy játékos ugyanis nem csak posztján, hanem az egész ligából toronymagasan kiemelkedett.

A védekező középpályások közül Elek Ákos szereplése nehezen megkérdőjelezhető, hasonló vezére volt a Diósgyőrnek, mint Juhász a Vidinek, ráadásul Elek fontos gólokat is szerzett, például az utolsó őszi fordulóban is egy igazi bombagólt vállalt az Újpest ellen.

Mellette Sándor György szerepel. Varga József jött még szóba, de Sándor egy elképzelt csapatban jobban tudná segíteni az előrejátékot, valamint csapat szinten is jobban teljesített idén, ő is vezéregyénisége volt a remeklő Videotonnak, emellett pedig nem lehet elmenni.

A jobbszélre Simon Krisztián került. Csapata idén jobban szerepelt, mint az elmúlt években, ez pedig neki is köszönhető. AZ Újpest nagyrészt csatár nélkül játszott idén, azonban részben Simon jó teljesítményének köszönhetően ez nem látszott. Ráadásul ő a válogatottban is bizonyította, hogy védekezésben is hatékony tud lenni.

Irányítóként Gera Zoltánt vettem számításba. Kovács István jött még szóba, de Gera rutinjával, valamint fizikálisan is fölé nő. Visszatérése után hamar vezére lett a Fradinak, túl a harmincon is végigfutja a meccseket, emellett nagy gólokat is lő. Kíváncsian várjuk, Hajnal Tamással együtt hogyan teljesít majd tavasszal.

A bal oldalra Gyurcsó Ádám került. Ő alapvetően bármelyik szélen tudna játszani, itt sem jön zavarba ebben a fiktív csapatban. Rengeteg gólpasszal szolgálta ki Nikolicsot, emellett maga is fontos gólokat szerzett.

Ha már Nikolics Nemanja. Talán az ő szereplése volt a leginkább egyértelmű. Toronymagasan vezeti a góllövőlistát, szinte minden meccsen betalál, gyakran ő szerzi meg a vezetést csapatának. Szerzett gólt távolról, közelről, büntetőből is, nem egydimenziós támadó tehát. Még Tischler Patrik neve merült fel, azonban ő is csupán Nikolics mellett esetleg, hiszen az ősz csapatából Nemanja Nikolics kirobbanthatatlan.

(pd)

(Forrás: sportrajongo.hu, fotó: nb1.hu)