Hétéves szünet után augusztusban újra megrendezik a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt. Polony István, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke a pénteki sajtótájékoztatón bejelentette, hogy hagyományteremtő céllal, augusztus 3. és 9. között tartják meg a Magyar Kerékpározás Hetét, melynek csúcseseménye lesz az idén 90 esztendős magyar körverseny.
A hétvégén megrendezésre kerülő Forma-1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzése a Mercedesek dominanciáját hozta. Az élen Nico Rosberg zárt megelőzve csapattársát a vb-címvédő Lewis Hamiltont, míg a harmadik negyedik helyen a két Ferrari fejezte be az első gyakorlást. A Mercedes előnye továbbra is nagy, nagyon úgy tűnik, hogy Hamiltonék előnye továbbra is behozhatatlan a többiek számára.
A szolnoki edzőtáborban ismét összeült Athén és Peking olimpiai bajnok kajakpárosa, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa. A két klasszis jó érzésekkel zárta a tréninget, amelyen amúgy egy új hajót is kipróbáltak.
Nem elég a Barcelona otthánban elszenvedett 3-0-ás Bajnokok Ligája elődöntős vereség, a Bayern Münchent újabb komoly érvágás érte: Arjen Robben után ugyanis a hírek szerint Franck Ribéry idényének is vége.
Az idény végéhez közeledve egyre több szó esik a nyári átigazolási szezonról és a piac főszereplőiről. Andy Gray, a Sky Sport egykori, a TalkSports jelenlegi kommentátora szerint az Arsenal főszereplője lehet az átigazolái időszaknak, és úgy gondolja, hogy Arséne Wenger sokat is fog költeni a nyáron.
A kiábrándító tavalyi szezont követően az enstone-i istálló sokat lépett előre, többek között a Mercedes motornak köszönhetően. Az első futamokon ugyan balszerencsések voltak, ám a legutóbbi versenyhelyszíneken már pontokat szereztek. Jelenleg pedig már úgy érzik, csatlakozhatnak a Mercedes-Ferrari párost követő csoporthoz.
A német Bundesligában második helyen álló Wolfsburg együttesének válogatott játékosa, Kevin De Bruyne a nyáron csapatot válthat. Ezt maga a játékos mondta egy legutóbbi interjújában, melyben azt is elmondta, hogy immáron érettnek érzi magát arra, hogy visszatérjen a Premier League-ben friss bajnok Chelsea együtteséhez, ahol első időszakában nem igazán váltotta meg a világot.
A magyar válogatott továbbra is a 43. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul a világbajnok német csapat vezet Argentína és Belgium előtt.
A spanyol profi labdarúgóliga (LFP) jogi úton igyekszik megakadályozni, hogy a labdarúgó-szövetség (RFEF) jövő szombattól felfüggessze az élvonalbeli és az alacsonyabb osztályú bajnokságok működését a televíziós közvetítési jogokkal kapcsolatos vita miatt.
Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke egy interjú során néhány érdekességet árult el az olasz márka évekkel ezelőtti ’titkairól’. A beszélgetés során többek között az is kiderült, hogy a csapat legendás versenyzője már 6 évvel ezelőtt javasolta honfitársa szerződtetését.
Niki Lauda, a Formula–1-es Mercedes istálló ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke szerint világbajnoki címvédő pilótájuk, a brit Lewis Hamilton „földöntúli” módon vezet az idén. Az osztrákok egykori legendás versenyzője legutóbbi interjújában elárulta azt is, hogy közel állnak már ahhoz, hogy a vb-címvédő angol veresnyző aláírja szerződéshosszabbítását.
Cristiano Ronaldo néha arrogánsnak tűnik egy-egy mérkőzésen, olykor hisztizik, mert nem oda jött a passz, vagy nem őt találta meg egy társa a labdával, vagy esetleg ő maga hagy ki egy helyzetet. Vannak visszatetsző dolgai a pályán a portugál zseninek, de azt senki sem vitathatja, hogy a pályán és különösen a pályán kívül, azért leginkább pozitív dolgokkal hívja fel magára a figyelmet. Ezúttal sem történt ez másként, CR7 most egy japán kisfiút védett meg, aki portugálul köszöntötte a Real Madrid világsztárját.