Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 13 játékost, aki a két hét múlva rajtoló oroszországi vb-n szerepel. A csapat két helyen változott a két éve világbajnokságot nyert együtteshez képest: kimaradt Decker Ádám és Bátori Bence, helyükre Angyal Dániel és Erdélyi Balázs került.
Bernard Casoni, a Videoton vezetőedzője szerint tanítványainak komolyan kell venniük a walesi The New Saints csapatát, amely ellen nem számít könnyű párharcra a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
Az amerikai Rickie Fowler győzelmével ért véget az európai férfi profi golf sorozat, az European Tour legutóbbi tornája, az Aberdeen Asset Management Scottish Open. Fowler a 14-es szakaszon még két ütés hátrányban volt az éllovashoz képest, ám ahogy a Players Championshipen korábban, úgy most Skóciában is hatalmasat hajrázott. Fowler mostani sikere után favoritként várhatja a héten kezdődő Open Chamiponshipet.
Három földrész 11 országának 16 csapata, összesen 96 kerékpáros vesz részt az augusztus 4-én rajtoló Tour de Hongrie-n, amely egyben olimpiai kvalifikációs viadal is. A hosszú szünet után újrainduló nemzeti körversenyen öt hazai klub szerepel.
Idénybeli negyedik tornáját nyerte meg vasárnap Jordan Spieth, aki 2013 után másodszorra sem talált legyőzőre a John Deere Classic tornán. A tengerentúli profi sorozat aktuális viadalán Spieth az élről kezdhette meg az utolsó napot, ám gyenge rajtja miatt leszakadt. Az amerikai azonban ismét jól hajrázott és végül playoffban győzte le honfitársát, a 47 éves Tom Gillist.
Sastin Marianna aranyérmet nyert a 60 kilogrammos kategóriában a Madridban rendezett nemzetközi birkózóversenyen.
Németh Krisztián gólpasszal segítette csapatát, a Sporting Kansas Cityt, mely a Vancouver Whitecaps otthonában tudott 1-0-ra győzni az észak-amerikai bajnokság, az MLS vasárnapi fordulójában.
A vasárnap befejeződött wimbledoni bajnokság nem hozott változást a férfi teniszezők világranglistájának közvetlen élcsoportjában, a rangsort továbbra is Novak Djokovic vezeti nagy fölénnyel. A korábbi világelső Rafael Nadal jelenleg csak a 10. helyen áll, míg a top-200 egyetlen magyarja, Fucsovics Márton ezúttal rondott előző heti helyezéséhez képest.
Négy arany- és egy bronzérmet nyert Hosszú Katinka a Bukarestben rendezett nemzetközi úszóversenyen, mely az utolsó viadal volt a kazanyi világbajnokság előtt.
A wimbledoni bajnokság után nyilvánosságra hozták a legfrissebb női tenisz-világranglistát. A női egyes bajnoka, Serena Williams megerősítette első helyét Marija Sarapovával szemben, az amerikai több mint kétszer annyi ponttal rendelkezik, mint orosz riválisa. A top-100 egyetlen magyarja, Babos Tímea 11 helyet javított egy héttel ezelőtti pozícióján.
A mai napon a férfi és női kardozók selejtezőjével megkezdődik a moszkvai vívó világbajnokság, ahol keddtől már érmeket is osztanak. Csütörtökig egyéniben, péntektől pedig csapatban hirdetnek győztest. A magyar csapat számára a tavalyinál lényegesen jobb szereplésre lenne szüksége, hogy az olimpiai részvételért zajló versengésben kedvező helyzetbe kerüljön.
Novak Djokovic megvédte címét a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon: a világelső szerb játékos a vasárnapi döntőben - akárcsak egy éve - a hétszeres bajnok svájci Roger Federert győzte le négy játszmában. A 28 éves Djokovic pályafutása kilencedik Grand Slam-győzelmét aratta. Wimbledonban harmadszor győzött, az Australian Openen ötször, a US Openen pedig egyszer diadalmaskodott.