Bejelentette visszavonulását Kevin Garnett, az NBA történetének legtöbb pénzt kereső játékosa. Persze a "Kölyök" becenévre hallgató játékos nem emiatt volt a liga történetének egyik leghíresebb játékosa, sokkal inkább azért, mert posztján kevés nála jobb akadt.
A címvédő kanadai csapat 5-3-ra legyőzte az orosz csapatot a torontói jégkorong-világkupa első elődöntőjében, szombaton. A másik ágon a svéd és a tornán nem szereplő európai együttesekből összeállított csapat mérkőzik.
Az FC Bayerntől elszenvedett vereséget követően a Hamburg menesztette trénerét, aki amúgy egykoron éppen a bajorok csapatával halmozott sikert sikerre. Bruno Labbadia új állás után nézhet, a kikötővárosiak pár nap múlva nevezik be új trénerüket.
Az "ágyúsok" hazai pályán ütötték ki a Chelsea-t, Arséne Wenger együttese 3-0-ra győzött riválisa ellen. Az Arsenal sikerének köszönhetően harmadik a tabellán, a Chelsea vesszőfutása pedig tovább tart, úgy tűnik egyelőre Antonio Conte sem tud csodát tenni Londonban.
A piros-kékek ezúttal gólzáporos győzelmet arattak, az újonc Mezőkövesd alárendelt szerepet játszott az Illovszky Stadionban.
A fehérváriak sorozatban nyerik a meccseiket, úgy tűnik kezd beérni a Berg-szisztéma. A Videoton már második a bajnokságban, ezúttal a Honvéd nem tudta megoldhatatlan feladat elé állítani.
A brit világbajnok egyszer már visszalépett a Klicsko elleni meccstől. Most ismét megfutamodott, kérdés, hogy ezt meddig csinálhatja mert ez a viselkedés akár az övébe is kerülhet hosszú távon.
A Fradi hazai pályán 1-3-ra állt az Újpest ellen, ám a végén mégis örülhetett az egy pontnak. A zöld-fehérek a sírból hozták vissza a derbit, amely a 220. volt a sorban és amely végül 3-3-as döntetlennel zárult.
A Borussia Dortmund ismét nyert, ezúttal is sok gólt szerzett és ezúttal sem állították megoldhatatlan feladat elé. A sárga-feketék a bajnoki tabella második helyén állnak holtversenyben a Bayernnel, jóllehet a müncheniek szombaton ha legyőzik a Hamburgot, akkor visszaállíthatják a két csapat közti különbséget.
Mindkét csapat döntetlennel zárta előző bajnoki mérkőzését és bár az esélyek a Fradi sikerét ígérik, a zöld-fehérek nincsenek olyan formában, mint tavaly ilyenkor ráadásul az Újpest is erősödött. Éppen ezért ígér kifejezetten jó szórakozást a derbik derbije.
Pénteken kitüntették a Rio de Janeiró-i olimpián és paralimpián eredményesen szerepelt magyar sportolókat és edzőiket. Összesen 144-en kaptak elismerést, a sportolók közül ezúttal a 4-8. helyezetteket jutalmazták.
A kapitány behívta a Lengyelországban jó teljesítményt nyújtó Gyurcsó Ádámot, aki múltkor Feröer ellen végül kimaradt és ez nem esett túl jól neki. Keretben az NB1-ben jól teljesítő fiatalok is.