Szerkesztőség
2014.10.17.
Az egyik vezető motorsportmagazin nem sokkal a Japán Nagydíj előtt interjút készített Jules Bianchival, ám a francia pilóta balesete miatt végül nem publikálták az anyagot. Ebből az interjúból idézünk most néhány részletet és a történtek fényében különösen megrendítő, milyen lelkesen nyilatkozik a szerencsétlenül járt versenyző Suzukáról és az esőről.
Szerkesztőség
2014.10.17.
A tengerparton elhelyezkedő phillip islandi pálya igen népszerű mind a pilóták, mind a rajongók körében: nagy kihívás itt jól teljesíteni és a futamok ritkán eseménytelenek. Az erős szél mellett a sirályok okoznak gyakorta kellemetlen meglepetést a motorosoknak.
Szerkesztőség
2014.10.16.
Három éve ezen a napon szenvedett végzetes balesetet az Indycar-sorozat 2005-ös bajnoka, az Indy500 kétszeres győztese, Dan Wheldon.
Szerkesztőség
2014.10.16.
A Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso a 2014-es szezon végén biztosan elhagyja a Ferrari Forma-1-es alakulatát – jelentette ki az olasz gyár korábbi elnöke, Luca di Montezemolo. A szakember a kétszeres világbajnok távozásának okairól is beszélt.
Szerkesztőség
2014.10.16.
A Mercedes közleménye szerint nem változtat semmit sem pilótáik versengésén az Orosz Nagydíjon megnyert konstuktőri világbajnoki cím. A német istálló pilótáinak továbbra is szabad a verseny a világbajnoki címért.
Szerkesztőség
2014.10.16.
A korábbi Forma–1-es versenyző, Robert Kubica szerint Jules Bianchi suzukai balesete újra emlékeztette az autósport világát arra, hogy a biztonság fejlődése ellenére továbbra is veszélyes.
Szerkesztőség
2014.10.15.
Idén többé-kevésbé egy emberről szólt a Német Túraautó-bajnokság: Marco Wittmannról. A német versenyző elképesztő idényt produkált: a kilenc eddigi futamból négyet nyert meg, egyszer pedig második volt. A bajnoki címet két versennyel ezelőtt, a Lausitzringen bebiztosította, de azért maradt még izgalom az utolsó fordulóra is.
Szerkesztőség
2014.10.15.
Akadt már jobb és rosszabb hétvégéje is a sanghajinál Michelisz Norbinak, amelyre azért összességében pozitívan tekint vissza. A magyar versenyző beszél a két futam tapasztalatairól, Bennani győzelméről és a pontrendszer igazságtalanságáról is.
Szerkesztőség
2014.10.14.
Niki Lauda szerint a Forma-1 egyéni bajnoki címe csak „az ostoba duplapontos” Abu-Dhabiban fog eldőlni, izgalmas hajrát vár, egyben azt is gondolja, hogy Szocsiban Nico Rosberg jobb volt, mint Lewis Hamilton.
Szerkesztőség
2014.10.14.
Több mint egy héttel a suzukai súlyos baleset után Philippe Bianchi a La Gazzetta dello Sportnak hosszabban is beszélt fia, Jules Bianchi állapotáról, a család számára rémálomszerű időszakról, valamint arról a szeretetről, melyet az F1-es közösségtől kapnak.
Szerkesztőség
2014.10.14.
A német Bild szerint a Marussia csapata gyorsításra szólította fel a Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedő Jules Bianchit. A francia autóversenyző a boxból azt az utasítást kapta, hogy a sárga zászló ellenére gyorsítson, hogy a mögötte haladó riválissal szemben több előnyt tudjon összeszedni. Mint ismert, Bianchi a verseny 42. körében éppen abban a kanyarban csúszott ki, ahol Adrian Sutil autóját egy mozgó daruval mentették. Bianchi ennek a járműnek csúszott neki, az ütközés következtében súlyos fejsérülést szenvedett, jelenleg is az életéért küzd.
Szerkesztőség
2014.10.14.
A bajnoki címért folytatott küzdelem két hónapja eldőlt a Nürburgringen: az egész évben nagyon magas szinten teljesítő, szinte más ligában versenyző Kimiya Sato behozhatatlan előnyre tett szert. Az utolsó formaautós hétvégéjére készülő Kiss Pál Tamás a második helyen áll az összetettben és pozíciója megtartásáért küzd Estorilban.