Jump to content

MotoGP: Pedrosa meglepett mindenkit

2015. 10. 11. 09:40

A gyorsaságimotoros-világbajnokság Japán Nagydíján a királykategóriában Dani Pedrosa 50. futamgyőzelmét aratta, míg Valentino Rossi 18 pontra növelte előnyét összetettben Jorge Lorenzo előtt.

Habár a rajtot Valentino Rossi kapta el a legjobban, de két kanyarral később már Jorge Lorenzo állt az élen. A spanyol hamar kimotorozott egy három másodperc körüli előnyt, amit a 16. körig meg is tudott tartani, de a folyamatosan száradó pályán abroncsai egyre inkább fogyni kezdtek, főleg versenygépe elején.

Eközben szó szerint a semmiből megérkezett a Hondával Dani Pedrosa, aki mindenkinél gyorsabb köröket kezdett futni. Először Andrea Doviziosót darálta be, majd Rossit, egy körrel később pedig következett Lorenzo. Pedrosát innentől nem lehetett megállítani, több, mint nyolc másodperces előnnyel megnyerte a versenyt.

A világbajnoki címért hatalmas küzdelmet folytató Lorenzo még egy pozíciót veszített, épp legnagyobb ellenfelével, Rossival szemben, ami azt jelenti, hogy pillanatok alatt kilenc értékes bajnoki pont úszott el a számára. A Doktor így 14-ről 18 pontra növelte összetettbeli előnyét három futammal a szezon vége előtt.

A Moto2-ben a már világbajnok Johann Zarco, míg a Moto3-ban Niccolo Antonelli nyert, utóbbi kategóriában a bajnokságot vezető Danny Kent csak hatodik lett, ami óriási 'kármentés" ahhoz képest, hogy a verseny korai szakszában még pontszerző helyen sem volt. Szerencséjére az összetettben második helyen álló Enea Bastianini sem ment igazán jó futamot, hetedik lett. Kent előnye így 56 pontra nőtt, ami azt jelenti, hogy a következő futamon, Ausztráliában már igen nagy eséllyel világbajnok lehet.

(Forrás: sportrajongo.hu/nso.hu;fotó: sportrajongo.hu/hondaproracing.com)