Jump to content

F1: Kaotikus versenyen győzött Hamilton

2015. 07. 05. 15:42

Bár a Williams beleköpött a Mercedes levesébe, a címvédő alakulat számára sem az ellenfelek briliáns rajtja, sem a futam második felében leszakadó eső nem jelentett akadályt. Idei ötödik sikerét érte el Lewis Hamilton két német, Rosberg és Vettel előtt.

Harmadik alkalommal indulhatott az élről a kétszeres világbajnok Lewis Hamilton hazai versenyén, Silverstone-ban. Felipe Nasr Sauberje megadta magát a boxból kivezető körén, így a brazil pilóta nem tudott elrajtolni a futamon. Zseniálisan rajtolt a két Williams, Felipe Massa átvette a vezetést, Valtteri Bottas pedig a harmadik helyre ugrott előre.

Az első kör végén beküldték a biztonsági autót, a rajt utáni kavarodás nyomán kiesett Jenson Button és a két Lotus-Mercedes is. Az újraindulásnál Bottas megelőzte Hamiltont, Max Verstappen pedig kicsúszott. A Williamsek és a Mercedesek elhúztak a mezőny többi részétől, a Ferrarik a pontszerző helyekért csatároztak.

Hamilton jött ki a legjobban a kerékcserékből, aki átugrotta a két Williamst és az élre állt. A címvédő ezt követően kényelmes előnyt épített ki riválisaival szemben és győzelmét már csak egy technikai hiba vagy az eső veszélyeztethette. Daniel Ricciardo műszaki hiba miatt feladta a versenyt.

Carlos Sainz szintén kiállt, ekkor került bevetésre először a Forma-1-ben a virtuális biztonsági autó, majd az eső is elérte Silverstone-t. A pálya jó része nem nedvesedett be, így a pilóták többsége nem állt ki, az élmenők közül Kimi Raikkonen váltott elsőként esőgumikra. Nico Rosberg átfűzte magát a két Williamsen.

Tíz körrel a leintés előtt újabb esőhullám érte el a pályát, Sebastian Vettel is a Williamsek elé keveredett, Will Stevens pedig kicsúszott és megtörte a Manorját. Lewis Hamilton bezsebelte harmadik futamgyőzelmét Nagy-Britanniában Rosberg és Vettel előtt. A pontszerző helyeken Massa, Bottas, Kvyat, Hülkenberg, Raikkonen, Perez és a McLaren-Hondával első pontját megszerző Fernando Alonso ért célba.

(fp)

(fotó: whtimes.co.uk, forrás: sportrajongo.hu)