Jump to content

F1: Vettel jó viszonyra számít Raikkonennel

2015. 01. 31. 10:44

Tegnap a Ferrari is leleplezte 2015-ös autóját. A maranellói együttesnél első szezonjára készülő Sebastian Vettel „egyenes” kapcsolatot vár új csapattársától és barátjától, Kimi Raikkonentől.

Miután tavaly a nyerő széria véget ért Sebastian Vettel számára, a négyszeres világbajnok átnyergelt a Red Bulltól a Ferrariba. A 27 éves német, aki eddig 39 futamot nyert a Forma-1-ben, Kimi Raikkonen csapattársa lesz, aki második évadát kezdi második ferraris karrierje során.

A két bajnok közismerten jó kapcsolatot ápol egymással, Vettel biztosra is veszi, hogy nem lesz vitája a finnel. „Nem hiszem, hogy problémáink lesznek. Nem lesz könnyű legyőznöm t a pályán, mert ő egy nagyon gyors, nagyon tehetséges versenyző, de a pályán kívül jól kijövünk majd egymással.”

„Kimi nem sokat beszél, de nagyon egyenes jellem, amit nagyra értékelek benne. Ez nem túl gyakori jelenség a Forma-1-ben.” – tette hozzá Vettel, aki vasárnap, az első 2015-ös tesztnapon teszi majd meg első köreit az új Ferrarival.

A négyszeres világbajnok lelki szemei előtt azonban már a melbourne-i idénynyitó lebeg. „Az első versenyem nagyon különleges lesz a Ferrarival. A vörös maga is egy különleges szín, amelynek hosszú történelme van.”

Miután sem a Ferrari, sem Vettel nem nyert futamot tavaly, a német nem kerget hiú ábrándokat az új szezon előtt. „Nagyon sok változás történik a Ferrarinál, sok poszton új emberek ülnek, közéjük tartozom én is. Időnek kell eltelnie ahhoz, hogy valódi fejlődést érjünk el.”

„Biztos vagyok abban, hogy a jó irányba haladunk, de jelenleg hiba lenne sokat várni tőlünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a 2014-es év áll mögöttünk, amikor egy csapat rendkívül domináns volt. Nem lesz egyszerű ott lenni az élen az első pillanattól kezdve, a fő célunk az, hogy közösen együttműködve fejlődjünk, és hogy fokozatosan zárkózzunk fel az év folyamán.” – zárta gondolatait a német.

(fp)

(fotó: motorauthority.com, forrás: planetf1.com/sportrajongo.hu)