Jump to content

F1: A McLarenhez nem szokás visszatérni

2014. 12. 07. 14:31

Bár még mindig nincs megerősítve, Fernando Alonso jövőre nagy valószínűséggel az immáron Honda-motorokkal felszerelt McLaren csapatát fogja erősíteni. A nagy múltú wokingi istállónál nem túl gyakori jelenség, hogy egy korábbi pilótájuk pár év elteltével visszatérjen hozzájuk.

A nagy ellenlábas Ferrarinál meglepő módon többször fordult elő, hogy egy versenyző elbúcsúzott, majd egy idő után ismét vörös overallba bújt. Így volt ez a híresen szigorú Enzo Ferrari idejében is. Jacky Ickx és Clay Regazzoni egyaránt távozott, majd „tékozló fiúként” hazatért Maranellóba.

Gerhard Berger 1987 és 1989 között három szezont húzott le a Ferrarinál, aztán – egy „kitérő” után a McLarennél (!) – 1993-ban újabb három évre visszatért az olaszokhoz. A Scuderia utolsó világbajnokát, Kimi Raikkonent 2009 végén elküldte, hogy helyet adjon Fernando Alonsónak. A sors iróniája, hogy Raikkonen – két év ralizás, nascarozás, valamint két lotus-os szezon után – 2014-ben pont Alonso csapattársaként csatlakozott ismét a Ferrarihoz.

A McLarennél a „második esély” még ritkább. 1980-ban Alain Prost a brit csapatnál teljesítette első F1-es idényét, majd a Renault-hoz igazolt. A sikertelen együttműködést követően azonban – a vb-cím nem jött össze, a munkát csapaton belüli konfliktusok is hátráltatták – 1984-ben ismét a McLaren csapat pilótájává vált és szerzett összesen három világbajnoki elsőséget.

A „Professzoron” kívül azonban nem volt olyan McLaren-versenyző, aki visszatért volna a wokingiakhoz – egészen mostanáig. Fernando Alonso első együttműködése a csapattal Prosthoz hasonlóan meglehetősen kurtára sikeredett. 2007-ben erős volt a McLaren és Alonso is, de az évad második felére a spanyol viszonya elmérgesedett a csapatvezetéssel és márkatársával, Lewis Hamiltonnal is, az év végén pedig távozott.

A közvélemény izgatottan várja, hogy a második, feltehetően hosszabb távú próbálkozás vajon milyen eredményeket hoz? Alonso számára egyértelműen csak a Prost-féle forgatókönyv létezik, ha nem akar a ferraris évek után egy újabb sikertelen érát teljesíteni. És az is biztos, hogy a kétszeres világbajnoknak több dobása nincs a Forma-1-ben.

(fp)

(fotó: rachf1.com, forrás: sportrajongo.hu)