Jump to content

Michelisz Norbi alig várja, hogy a Nordschleifén körözzön

2014. 12. 06. 13:30

A 2015-ös WTCC-versenynaptárt a Zengő Motorsport magyar pilótája, az idei bajnokságban negyedik helyen végző Michelisz Norbi sem hagyta szó nélkül. Ő egy amerikai helyszínnek jobban örült volna, mintsem újabb távol-keleti futamoknak, de tudja, hogy a gyártóknak fontos ennek a régiónak a piaca.

A 2015-ös idény egy hónappal korábban kezdődik, mint az idei, ez részben jó hír, hiszen a pilótáknak nem kell annyit várakozni a holtszezonban, de kevesebb idő is jut a felkészülésre. A logisztikai nehézségeken túl – Marokkó helyett Argentínában lesz az első verseny – Norbi örül, hogy a dél-amerikai helyszínen veszi kezdetét majd az évad.

A kocsi szerencsére egyben maradt a tavalyi évvel ellentétben, így a télen nem kell majd kapkodni.

Marokkó nem esett ki, csak hátrébb került, Norbi sosem kedvelte az afrikai helyszínt, habozás nélkül lecserélné Spára, Suzukára vagy Makaóra, amelyek közül egy sem került be a jövő évi naptárba. Suzuka, ahol az idén a teljes pályát használták, különösen megtetszett a magyar versenyzőnek.

Az új pályák közül hármat (Buriram – Thaiföld, Motegi – Japán, Vilareal – Portugália) még senki sem isme, Motegi nagy valószínűséggel nem tudja pótolni Suzukát, de Buriram mindenképpen ígéretesebbnek látszik, mint Peking az idén, amely nem volt igazán élvezetes hétvége.

Katar az éjszakai versen lehetőségével együtt sem biztos, hogy felér Makaóval, mindenesetre Norbi (akinek már van tapasztalata az éjszakai etapokról) kíváncsi lenne az élményre.

A legizgalmasabb kihívás egyértelműen a Nordschleife, Norbi nagyon boldog, hogy jövőre eljuthat oda azzal együtt is, hogy a német versenyhétvége veszélyesebb is lesz a többinél.

(fp)

(fotó: autoszektor.hu, forrás: michelisz.hu/sportrajongo.hu)