Jump to content

F1: Tízéves a Red Bull istálló

2014. 11. 30. 11:39

2004 végén öt gyengén sikerült szezon után a Jaguar csapat kiszállt a Forma-1-ből, a „zöld macska” helyét pedig egy energiaital-gyártó cég vette át, amely néhány év elteltével, a szabályváltozásokat ügyesen meglovagolva, a 2010-es évekre a királykategória legerősebb együttesévé vált.

A csapat első versenyén, a 2005-ös Ausztrál Nagydíjon a McLarenes évei után kivirágzó David Coulthard kapásból olyan eredményt (negyedik hely) ért el, amiről a Jaguar legtöbbször csak álmodozott. A tizenkilenc futamból tizenegyen szereztek pontot, négy alkalommal mindkét pilótával.

A Red Bull első dobogóját is Coulthard szállította 2006-ban Monacóban, a ceremónia emlékezetesre sikerült, a skót versenyző Superman-jelmezben jelent meg a ceremónián. A pontokat tekintve 2006 és 2008 között elmaradtak az első évadban nyújtott teljesítménytől, sőt 2008-ban még a „fiókcsapat”, a Toro Rosso is jobban futott, de összesen három dobogós pozíciót gyűjtöttek (2007-Nürburgring, 2008-Montreal) és megszerezték a sztártervezőt, Adrian Newey-t.

Az áttörés 2009-ben, a drasztikusan átalakított autókkal jött el. Newey munkája ekkor kezdett beérni és a fiatal, tehetséges Sebastian Vettel érkezésével minden adott volt a sikerre. A németnek és Mark Webbernek köszönhetően az együttes első sikere (2009-Sanghaj) rögtön kettős győzelem is volt. Ebben a szezonban még ötször ünnepelhetett a Red Bull, de a bajnoki küzdelemben elmaradtak Jenson Button és a Brawn-Mercedes mögött.

2010-től aztán nem volt megállás. Egy izgalmas és küzdelmes szezon fináléjában Vettel elhappolta csapattársa, meg Fernando Alonso elől a vb-címet, amit egy évvel később óriási fölénnyel meg is védett. A 2012-es szezon ismét nehézkesre sikeredett, de köszönhetően a német „ázsiai hadjáratának”, valamint annak, hogy Brazíliában vesztes pozícióból zárkózott fel, zsinórban harmadszor is a Vettel-Red Bull páros örülhetett a szezonzáró után. A tavalyi év megint csak a 2011-est idézte, Vettel utolérhetetlen volt, főleg az idény második felében, az utolsó kilenc versenyt mind megnyerte.

Ahogy szabálymódosítások adtak lehetőséget a csapatnak a felemelkedésre, úgy a szabálymódosítások hozták a bukást is. Az idei fejlesztésű autó a teszteken sokáig egy épkézláb kört nem bírt megtenni és később is rengeteg technikai hiba hátráltatta a pilótákat, különösen Vettelt, aki úgy döntött, hogy 2015-től új kihívások elé néz.

A Red Bull – mely immáron nem egy furcsa újonca a Forma-1 mezőnyének, hanem az egyik legmeghatározóbb egysége – új csillaga az idén három versenyt nyerő mosolykirály, Daniel Ricciardo lett. Az ausztrál jövőre egy fiatal tehetséggel, Daniil Kvyattal az oldalán kísérelheti meg visszajuttatni a Red Bullt oda, ahol az elmúlt években bérelt helye volt. A csúcsra.

(fp)

(fotó: f1fanatic.co.uk, forrás: sportrajongo.hu)