Jump to content

Hamilton és Rosberg pókerjátszmája

2014. 08. 19. 15:32

Lewis Hamilton szerint nehezebb és élvezetesebb egy csapattárssal harcolni a világbajnoki címért, mert kicsit olyan, mint nyílt kártyákkal pókerezni. A britek 2008-as bajnoka nem érzi, hogy a második titulusért küzdene, olyan, mintha még sosem sikerült volna a végső győzelem.

Pókerjátszmához hasonlította Lewis Hamilton a Nico Rosberg elleni csatát. A 2008-as világbajnok szerint ez a küzdelem még sokkal keményebb, mint amelyeket pályafutása korábbi részeiben kellett megvívnia. Hamilton 2007-ben Kimi Raikkonen, egy évvel később pedig Felipe Massa ellen harcolt, utóbbiban győzedelmeskedett is.

„Raikkonen és Massa másik csapatban versenyzett, az autóiknak mások volt az erősségei és gyengéi, mint az enyémnek és nálunk csak én küzdöttem ellenük. Most egy olyan sráccal harcolok, akinek ugyanolyan autója van, mint nekem. Ugyanazokból az adatokból és visszajelzésekből dolgozunk, éppen ezért nehéz egymás fölé kerekedni. Egy kicsit olyan, mint a póker: megvannak a kártyáid, amelyeket elvileg az ellenfeled nem láthatna. De Nico és én látjuk egymás lapjait, és ez még nehezebbé teszi a dolgunkat."

Mindezek ellenére Hamilton jobban élvezi a versengést, mint korábban. „Mindenképpen nagyobb kihívás egy csapattárssal küzdeni, mint a többi riválissal. Nem elég csak jónak lenned, folyamatosan tolnod kell kifelé a határaidat, mert az ellenfeled is ugyanannyit lép előre, mint te.”

A 2008-as küzdelemről így nyilatkozott: „Egyrészt nagyszerű volt, mert még a pályafutásom kezdetén zajlott, de sok más egyéb miatt, ami akkoriban történt, mégsem volt igazán élvezetes. Most, több tapasztalattal jobban tudom élvezni a sportot, képes vagyok arra, hogy csak a versenyzésre koncentráljak anélkül, hogy bármi egyéb megzavarna. Számomra megkönnyebbülés volt megnyerni a világbajnoki címet, hiszen az ember egész évben aggódik miatta, folyamatosan azon jár az agya.”

A brit hozzátette: „Az egyetlen félelmem a kudarc. Jól tudom, hogy nyertem már egyszer, de nem érzem, hogy a második világbajnoki címért megyek. Olyan, mintha még sosem éltem volna át. Minden verseny más, minden szezon egy új tapasztalat. Minden vasárnap és minden startnál másképp érzed magad.”

Nyolc futammal az idény vége előtt Hamilton 11 ponttal áll Rosberg mögött a bajnokságban.

(fotó: ibtimes.co.uk, forrás: theguardian.com)