Jump to content

MotoGP: Egy hét szünet, irány Brno!

2014. 08. 15. 12:30

Csipkedniük kell magukat a MotoGP résztvevőinek, hiszen vasárnap még az Egyesült Államokban versenyeztek, ma pedig már Csehországban köröznek a brno-i futam szabadedzésén.

Indianapolis-ban aratott győzelmével, mely világbajnoki pályafutása során az első volt, Efren Vazquez a tabella második helyére lépett előre a Moto3-ban, a spanyol 21 ponttal áll Jack Miller mögött. Mögötte négy ponttal Alex Marquez, héttel pedig Romano Fenati következik. Az elmúlt két versenyen csak 11 pontot kasszírozó Alex Rins kezd leszakadni az élmezőnytől.

Fölényes győzelme után, a 25 pont mellett az edzéselsőséget és a leggyorsabb kört is begyűjtve, hét egységnyire közelítette meg csapattársát Mika Kallio a Moto2-ben. Esteve Rabat Brno-ban vehet revánsot a finn pilótán, rá is férne, hiszen az utóbbi három futam egyikén sem végzett a legjobb három között. Ugyanakkor Kallio is dörzsölheti a tenyerét, hiszen tavaly pont Csehországban szerezte meg élete első Moto2-es diadalát.

Egy szezonban és egy kategórián belül zsinórban tízszer győzni, ez korábban csak Giacomo Agostininek és Mick Doohannek sikerült. Marc Marquez hozzájuk csatlakozott indianapolis-i sikerével. Ha Brno-ban is győz, rekordot állít fel. A MotoGP éllovasának előjelei jók, vasárnap sem Lorenzo, sem Rossi, sem Pedrosa nem volt veszélyes rá. Kérdés, hogy egy hét alatt fordulhat-e a kocka?

(fotó: 33team.net)