Jump to content

Szurkolók kérdezték Michelisz Norbit

2014. 07. 16. 14:02

Rajongói kérdéseket válaszolt meg nemrég a honlapján Michelisz Norbi, a WTCC-sorozat magyar versenyzője. A konkrét versenyzéssel kapcsolatos témák mellett néhány „vadabb” ötletről is elmondta a véleményét, ezekből szemezgetünk most.

A Citroenekről: Arra a kérdésre, hogy mit tudna kihozni magából, ha ő is egy Citroenben ülne, Norbi azt válaszolta, hogy „bízom benne, hogy képes lennék az övékhez hasonlóan teljesítményre”. Hozzátette azt is, hogy nehéz lenne felülmúlni azt, amit a három pilóta (Jose Maria Lopez, Yvan Muller és Sebastien Loeb) produkál. Loebnek egyébként sikerült beilleszkednie, nagyon alázatos versenyző, a teljesítménye körülbelül az, amit a szakma várt tőle. Ugyan még tanulnia kell a pályaversenyzést, de eljön majd az idő, amikor itt is a legjobb lesz.

A kedvenc ellenfeléről: „A legjobban Rob Huff ellen szeretek csatázni, mert a mezőny egyik legképzettebb versenyzője és kifejezetten tisztán vezet, még sosem volt sportszerűtlen velem szemben.”

A csapatváltásról: Norbi jelenleg nem tudja elképzelni, hogy ne egy Hondában és ne a Zengrő Motorsport színeiben versenyezzen.

Egy új, legendás helyszínről: Mivel Spa és a régi Nürburgring bekerült a versenynaptárba, Norbi következő álma Monaco.

A Le Mans-ról: Norbi figyelemmel követte az idei Le Mans-i 24 órás autóversenyt, egyelőre még nem érzi műfajának a hosszú-távú versenyzést, de ha tehetné, szívesen kipróbálná magát benne.

Egy potenciális forma-1-es csapattársról: Bár nem tartozik Norbi kedvencei közé, ő mégis Fernando Alonso-t választaná, mert „az egyik legjobb pilóta a mezőnyben, ráadásul nagyon nehéz a csapattársának lenni és pont ez a nehézség az, amiért sokat lehetne tanulni mellette”.

A 2014-es forma-1-es világbajnokról: „Szezon előtt azt mondtam, hogy Nico Rosberg lesz az, de látva az eddig történteket, most inkább Lewis Hamiltont választanám. Úgy érzem, hogy az angol nyers tempóban picit gyorsabb és mivel az esetek többségében csak egymással küzdenek, ez döntő lehet. A legutóbbi versenyhétvége, amikor Silverstone-ban Rosberg az első helyről esett ki, szerintem kifogta a szelet a vitorláiból, és ez a tendencia Hamiltonnak kedvez.”

Kimi Raikkonen lehetséges WTCC-s szerepléséről: Norbi szerint Loebhöz hasonlóan tárt karokkal várnák a finn világbajnokot, jót tenne a sorozatnak. Ő maga szintén örülne, kedveli Raikkonen személyiségét, egy közös fotót mindenképpen készítene vele.

Egy róla szóló könyvről: Csak akkor írna, ha úgy érezné, hogy „lenne már miről írni”, egynél többet pedig semmiképpen sem akar kiadatni (már több megkeresést visszautasított).

A versenyzés utáni életről: „Valószínűleg pénzügyi területen keresnék elfoglaltságot. Úgy érzem, hogy a kockázatmenedzsment terén megállnám a helyem.”

(fotó: tuningpiac.hu, forrás: michelisz.hu)

Látogass el hivatalos Facebook oldalunkra, ahol írásainkat is megtalálod, valamint különleges fotókat és videókat is láthatsz!