Jump to content

Marquez félévi bizonyítványa: 9-ből 9, kitűnő

2014. 07. 15. 10:19

Ha a tavalyi év végén még kétségei voltak bárkinek afelől, hogy Marc Marquez megérdemelte-e a világbajnoki címet, a „spanyol Valentino Rossi” idén csattanós választ adott az őt kritizálóknak: az idény eddigi kilenc versenyéből kilencet nyert meg.

Pedig az ellenfelek sem tétlenkedtek. Valentino Rossi feledtette az elmúlt három év keserűségeit, Jorge Lorenzo pedig annak dacára, hogy elkövetett néhány kifejezetten ostoba hibát (kiesés az első körben Katarban, óriási kiugrás az austini rajtnál), olykor képes volt Rossival együtt megszorongatni Marquezt. Aleix Espargaro többször meglepte ellenfeleit – leginkább az edzéseken. A Ducati megszerezte magának Andrea Dovizioso mellé Cal Crutchlow-t. Alvaro Bautista lépést tartott az élmezőnnyel néhány versenyen. Ígéretes teljesítményt nyújt a Tech3 Yamaha párosa, Pol Espargaro és Bradley Smith is. Stefan Bradl jól szerepelt a hazai versenyén, Németországban és persze ott ül a másik Repsol Hondán Dani Pedrosa.

Mindez hiába. Marquez (egyelőre) legyőzhetetlen. Nem számít, ha harcolnia kell (Katar, Mugello), nem számít, ha nem ő indul az élről (Barcelona, Assen), nem számít, ha az eső miatt kiszámíthatatlanok a körülmények (Assen, Sachsenring), ő nyer. Mindig nyer. Nem hibázik még annyit se, mint tavaly, a debütáló évében. Akkor is talán a mugello-i kiesés volt az egyetlen jelentős baki.

Lehet beszélni technikai fölényről. Úgy, ahogy megvolt a technikai fölénye anno Rossinak a Hondán és a Yamahán, majd Casey Stonernek a Ducatin és a Hondán. Ők akkor sem tudták olyan mértékben földbe döngölni a nem ügyetlen riválisokból álló mezőnyt, mint most Marquez, akiről már a 125cc-s géposztályban úgy beszéltek, mint az új Valentino Rossiról. Most, hogy már a királykategóriában szedi ízekre a mezőnyt megalázó fölénnyel, ez a becenév még jobban illik rá, Marquez a fiatal Rossira emlékeztet a pályán mutatott könyörtelenségével és a pályán kívüli könnyed vidámságával.

Kilenc verseny, hét pole pozíció, hét leggyorsabb kör, kilenc győzelem. Meg lehet állítani idén a címvédőt? A világbajnoki cím elérésében valószínűleg nem. De a győzelmek tekintetében? Tavaly nem úgy tűnt, hogy a Forma-1-ben Sebastian Vettel képes lesz megnyerni az év második felének összes (9) futamát. Aztán mégis így lett.

Hol lesz a vége Marc Marquez sorozatának?

(fotó: speedweek.com)

Látogass el hivatalos Facebook oldalunkra, ahol írásainkat is megtalálod, valamint különleges fotókat és videókat is láthatsz!