Jump to content

Nico Rosberg indulhat az élről, őrült káosz Silverstone-ban

2014. 07. 05. 15:17

A száraz pénteki nap után trükkös körülmények fogadták a silverstone-i időmérő edzésen a pilótákat. Nem tört meg a Mercedes lendülete, Rosberg újabb pole-t szerzett, mögötte azonban némi meglepetésre Vettel és az egyik hazai hős, Button következik, míg Hamilton csak a hatodik. Brillírozott a Marussia, betlizett a Williams és a Ferrari.

A mai napon bejelentették, hogy 2015-től a Lotus istálló is Mercedes motorokkal áll rajthoz. Az esőáztatta harmadik szabadedzést Sebastian Vettel nyerte meg Daniel Ricciardo, valamint a két Lotus előtt, a Mercedes-ek viszont nem futottak mért kört. Idén ez volt az első alkalom, hogy Vettel volt a leggyorsabb egy gyakorláson.

A kvalifikációra elállt ugyan az eső, de a pálya még nedves volt. A mezőny újabb záportól tartva hamar nekifogott a körözésnek – átmeneti esőgumikon. A Q1 utolsó öt percében aztán már fel lehetett tenni a száraz pályára alkalmas gumikat is, ami számos megcsúszást eredményezett és alaposan megkeverte az addigi sorrendet: míg a két Marussia gond nélkül továbblépett a középső szakaszba (a 4. és a 6. helyen!), addig a Ferrari és a Williams mindkét versenyzője elvérzett. Holnap Fernando Alonso a tizenkilencedik, Kimi Raikkonen pedig a huszadik helyről indulhat csak a futamon. Előlük a két Williams, mögülük a két Caterham startol majd.

Az első periódusban kicsúszó Adrian Sutil nem tudta folytatni az edzést, a németé lett így a tizenhatodik rajthely. A Q2-ben eleinte visszakerültek a versenyautókra a zöld jelzésű „intermediate” abroncsok, de az utolsó percekben ismét csak száraz pályás gumikkal kísérleteztek a pilóták. További párhuzam, hogy megint kicsúszott egy Sauber, ezúttal Esteban Gutierrez, így a második szakasz hajrájában is előkerült a sárga zászló. A nehéz körülmények ellenére a Mercedes párosának fölénye változatlan maradt, búcsúzott Romain Grosjean, Jules Bianchi, Max Chilton (a Marussia így is fennállásának legjobb időmérő edzését futotta), Esteban Gutierrez, Pastor Maldonado és Adrian Sutil.

A végjátékban egyből „slickekkel” gurult pályára a tíz leggyorsabb versenyző, de alig három és fél perc elteltével újra szemerkélni kezdett az eső. Néhányan még így is javítani tudtak, Nico Rosberg az utolsó pillanatban megkezdett gyorskörével megszerezte idei negyedik rajtelsőségét. Csapattársa, az időmérő korábbi szakaszaiban remeklő Hamilton hibázott, nem fejezte be a gyorskörét, a brit így csak a hatodik helyről kezdheti meg hazai futamát. Vettel egy bravúros második pozíciót csípett el, de Jenson Button még ennél is nagyobb meglepetést okozott azzal, hogy megszerezte a harmadik helyet. Nico Hülkenberg szintén nagyot futott, a német lett a negyedik, Kevin Magnussen pedig az ötödik. Az első tizet Perez, Ricciardo, Kvyat és Vergne zárja.

(fotó: f1zone.net)