Jump to content

Két Marquez- és egy Rabat-győzelem Spanyolországban

2014. 06. 16. 14:13

Miközben a két kisebb géposztályban az a pilóta nyert, aki az élről indult, a MotoGP-ben továbbra sincs változás a győztes kilétét illetően, hiába futott a mezőny egy látványos versenyt Barcelonában. Marc Marquez hét futam után is 100%-os!

Vasárnap a Moto3-ban a pole pozícióból induló Alex Marquez megszerezte a győzelmet, miután szerencsésen kimaradt a dobogós helyekért folyó öldöklő csatából. Marc Marquez öccse idei első, karrierje második győzelmét könyvelhette el Barcelonában. Enea Bastianini viszont még sosem ünnepelhetett a pódiumon a MotoGP-ben, az olasz végzett a második, Efren Vazquez pedig a harmadik helyen. Nagyot hajrázott Jack Miller és Romano Fenati is, míg előbbi a negyedik helyezést csípte el, addig Fenatinak be kellett érnie az ötödik pozícióval úgy, hogy a második helyen is haladt a futam során. Alex Rins műszaki hiba miatt feladta a versenyt. Miller és Fenati között hét pont a különbség a pontversenyben.

Nem okozott gondot győzelemre váltani az edzéselsőséget Esteve Rabatnak sem a Moto2-ben. A számos pozícióváltást hozó futamon „elvérzett” többek között Simone Corsi, Sam Lowes, Sandro Cortese, Jonas Folger és Luis Salom is. A győztes Rabat mellett végül Maverick Vinales és Johann Zarco állhatott fel a dobogóra. Az éllovas spanyol csapattársa, Mika Kallio a negyedik helyen végzett, hátránya jelenleg 34 pont Rabattal szemben.

Hiába indult más a pole-ból, hiába volt akció-dús a verseny, Marc Marquez besöpörte idei hetedik futamgyőzelmét a királykategória hetedik futamán, a Katalán Nagydíjon. Hiába futott erős versenyt Valentino Rossi és Dani Pedrosa is, hiába szorongatták meg Marquezt, a „Doktor” második, Pedrosa pedig utolsókörös bakijának köszönhetően csak harmadik lett. Nem ért célba a gresinis Alvaro Bautista és a ducatis Cal Crutchlow sem, a kétszeres bajnok Jorge Lorenzónak pedig a negyedik hellyel kellett beérnie. A címvédő megszilárdította vezető helyét az összetettben, előnye 58 pontra nőtt Rossival szemben.

Folytatás szűk két hét múlva Assenben, a Holland Nagydíjon.

(Fotó:speedweek.com)