Jump to content

Meglesz-e a hetedik Marqueznek?

2014. 06. 13. 11:00

Ez a hétvégi Katalán Nagydíj legfőbb kérdése: sikerül-e Marc Marqueznek az idei hetedik futamot is megnyernie? Mindamellett, hogy eddig az idei összes versenyen ő indult az első rajtkockából. Persze a két kisebb kategóriára is érdemes lesz odafigyelni, mind a Moto2-es, mind a Moto3-as széria érdekes folytatást ígér. A MotoGP Barcelonában versenyez vasárnap.

Az első katalán versenyt 1996-ban futották ezen a pályán. A legeredményesebb gyártó az Aprilia (17 győzelemmel), a legsikeresebb versenyző pedig Valentino Rossi a maga 9 elsőségével, legutóbbi itteni győzelmét 5 évvel ezelőtt aratta, egy nagyon emlékezetes futamon, egy utolsókanyaros előzéssel utasítva maga mögé akkori és jelenlegi csapattársát, Jorge Lorenzo-t.

A legkisebb géposztályban legutóbb hibázott a háromszoros futamgyőztes Jack Miller, az ausztrál fiú nulla világbajnoki-, ámde két büntetőponttal távozott Olaszországból. Milleren kívül csak Romano Fenati tudott győzni 2014-ben, ő is háromnál jár és az olasz fiaskó után már csak 5 pont a lemaradása a pontversenyben. Vajon egyikük válik négyszeres győztessé vasárnap vagy új arcot köszönthetünk majd a dobogó tetején? Lesz-e újabb vitás helyzet bármikor a hétvégén? Ilyenekből sem szenvedtünk hiányt az eddigi futamokon.

A Moto2-ben eddig majdnem mindent a Marc VDS Racing Team két pilótája vitt, hiszen az összetettet vezető Esteve Rabat három, míg Mika Kallio két alkalommal bizonyult a legjobbnak. Rajtuk kívül csak a Moto3 tavalyi bajnoka, Maverick Vinales tudott győzni. Kallio ugyan még nem veszélyezteti közvetlenül csapattársa elsőségét, Rabat eddig mindössze egyszer nem állt dobogón (Jerezben volt negyedik), habár a finn idei legrosszabb eredménye is csak egy hetedik helyezés volt Argentínában. Izgatottan várjuk a háziverseny újabb felvonását, amelybe azért könnyen beleszólhatnak mások is, hiszen Vinales, Aegerter, Corsi, Salom és Folger is megvillantotta már néhányszor azokat a bizonyos oroszlánkörmöket.

A királykategóriában az eddig hibátlan Marquez előnye 53 pont Rossival szemben. Bár a címvédőnek a legutóbbi mugellói viadalon már valamelyest meg kellett izzadnia a győzelemért, hiszen az évet döbbenetes bakikkal nyitó kétszeres bajnok Lorenzo alaposan megszorongatta, Marquez győzelméhez még így sem férhetett sok kétség. A fiatal spanyol eddig egyszer nyert Barcelonában, még a 125cc-s kategóriában, 2010-ben. Mivel a Ducati továbbra sem versenyképes, Dani Pedrosa pedig idén csapattársa közelébe sem tud érni, legfőbb ellenfélnek megmarad a két gyári Yamaha, nyergükben Rossival és Lorenzo-val (némi segítséget azért kapva a Tech3 Yamahásoktól, valamint Alvaro Bautista és Stefan Bradl Hondáitól), hogy újra megpróbálják megtörni az ifjú titán elképesztő sikerszériáját.

(Fotó:tutgen.com/dailymail.co.uk)