Jump to content

Michelisz Norbert: Nem csak a vb-cím motivál

2014. 01. 14. 18:29

Michelisz Norbert sikeresen zárta első szezonját a Hondával, a túraautó-világbajnokság (WTCC) összetett pontversenyében a hatodik helyen végzett. Ezek után természetes, hogy a jövőt is a japán gyártó autójával képzeli el. „Biztos, hogy az idei szezonban is a Hondával indulok. Nagyon elégedett vagyok vele, és úgy látom megfelelően rendszerezte az eddig megszerzett információit a WTCC-ben és a mostani szezonban a legjobb autó lehet” – mondta Norbi az idei reményeiről.

Norbi természetesen tisztában van a Honda gyengeségével és erősségével is. Előbbiek között említette a motort és az aerodinamikát, amik kapcsán az autó végsebessége nem olyan nagy, mint a legtöbb vetélytársnak. Szerencsére nagyon korán felismerték, hogy a motor nem úgy muzsikál, ahogy kellene, de ezt sikerült orvosolni. Norbi szerint elég csak összehasonlítani az első futamot mondjuk a szuzukai versennyel.

„Az erőssége egyértelműen az autó egyensúlya, aminek a kanyarokban és a féktávon van nagy jelentősége, ami hallatlan nagy önbizalmat adott nekem az első pillanattól kezdve, hiszen ez nagyon megkönnyíti a versenyző dolgát. De ide sorolhatnám a karosszériát és a futóművet is” – mondta a Civic erősségeiről.

Norbi az autó mellett természetesen önmagáról is beszélt. Elárulta, tisztában van vele, nem egy sportos alkat, ahogy ő fogalmazott, inkább hasonlít egy testnevelésből felmentett asztmás fiúra, akit inkább félreállítottak, ne zavarja a többieket a játékban. Ennél fogva a focicsapatba is utolsók között választották be. Viszont az autósport mindig is érdekelte, és erről az álmáról nem is akart lemondani.

„Azt tudom tanácsolni a fiataloknak, tanuljanak meg hinni az álmokban. A lehetőségeihez képet mindenki tegyen meg mindent, hogy az álma teljesüljön, aztán az élet meg a sors majd kiválasztja számára melyik a helyes út. Függetlenül attól, hogy most 18 évesen még nem jutott autósport közelébe. Az én példám is mutatja, 21-22 évesen is lehet valaki sikeres” – mondta Norbi, akit decemberben harmadszor választottak az ország legnépszerűbb sportolójának.

A jövővel kapcsolatban elmondta, legalább egy futamgyőzelmet szeretne, összetettben pedig jobban szerepelni, mint az idei hatodik hely, de a legfontosabb, hogy elmondhassa, fejlődtek szakmailag.

„Nem leszek elégedett egy futamgyőzelemmel és összetettben a 3. hellyel, ha azt látom, a Honda megnyeri a vb-t de Michelisz Norbert jelentős ponthátránnyal harmadik. Ha azt érzem, hogy több volt benne, nem leszek elégedett egy második hellyel sem” – összegezte a saját magával szemben felállított követelményeket.

Norbi reméli, legalább még tíz évig versenyezni tud. Ha tíz év múlva esetleg visszatekintést csinál, akkor szeretne úgy emlékezni a pályafutására, hogy sikerült szakmailag fejlődnie és voltak olyan évek, amikor végig harcban állt a vb címért. Ezek után adja magát a kérdés, mi motiválja, ha egyszer összetett világbajnok lesz?

„Nem csak az a motiváció, hogy megnyerjem a vb-címet, legalább akkora motiváció, ha tudok fejlődni és látom, érzem a fejlődést. Ha elmondhatom, minden tőlem telhetőt megtettem a siker érdekében. Ugyanakkor tudom jól, sok múlik a külső körülményeken is” – összegzett Michelisz.

foto:zengomotorsport.hu/

sportrajongo.hu/molcsapat.hu