Jump to content

Michelisz és a Zengő Motorsport idén is tarolt az MNASZ díjátadóján

2013. 12. 14. 09:44

A hétvégén megtartotta szokásos év végi díjátadó gáláját a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) gyorsasági szakága, amelynek keretén belül ismét kiosztották az év gyorsasági versenyzőjének és az év csapatának járó díjakat. A Zengő Motorsport idén is tarolt, hiszen a Zengő Zoltán nevével fémjelzett csapat és Michelisz Norbert is nyert.

Nem történt meglepetés, idén is Michelisz Norbertet választották meg az év legjobb gyorsasági autóversenyzőjének, míg a csapatok között a Zengő Motorsport zárt az élen. Michelisz elsőségéhez kétség sem férhetett, hiszen bár a tavalyihoz hasonlóan ismét a 6. helyen zárta az összetettet, de idén sokkal több pontot szerzett - 155 kontra 185 - egy sokkal kiegyensúlyozottabb mezőnyt felvonultató évad során.

Ha ez nem lenne elég, akkor azt se felejtsük el, hogy Norbi idén egy szezon alatt több dobogós helyezést ért el, mint korábban pályafutása során összesen (6 kontra 7). Michelisz természetesen idén sem maradt futamgyőzelem nélkül, míg tavaly idehaza tudott versenyt nyerni, addig a mostani szezonban a Honda otthonában, Szuzukában győzött. A Zengőm Motorsport pilótája tette ráadásul mindezt a - saját bevallása szerint - szakmailag többet érő első futamon, amelyet a rajtrács éléről kezdett, mert, hogy az időmérőn sem talált legyőzőre.

Michelisz személyesen sajnos nem tudott ott lenni a díjátadón, ám egy videóüzenetben megköszönte a díjat és értékelte a csapat és személy szerint saját maga teljesítményét is. Michelisz kiemelte, hogy az egész szakág sikeres esztendőt tudhat maga mögött és reméli ez a jövőben sem változik. Ami saját idényét illeti, arról elmondta, hogy voltak negatívumok, de a szezon elejét követően már többnyire pozitív dolgok történtek a csapat életében. A túraautó-sorozat egyetlen magyar versenyzője szerint a Zengő Motorsport és személy szerint ő maga is rengeteget fejlődött és ezt a számok is alátámasztják. Michelisz immáron hatodik alkalommal nyerte el az MNASZ megtisztelő címét.

Ami pedig a jövőt illeti, a WTCC 2014-es idénye áprilisban veszi kezdetét, de a csapatok és a versenyzők azért addig sem fognak unatkozni, januárban kezdődik a teszt időszak, amelyen a hírek szerint akár még az is előfordulhat, hogy az új érkező Citroen, valamint a Honda és a Lada közösen tesztelnek. A Zengő Motorsport a következő idényben is Hondával indul természetesen, és bár voltak olyan hírek és lett is volna rá lehetőség, hogy két autóval vágjon neki a szezonnak, de Zengő Zoltán végül úgy döntött, hogy csapata marad az egy autós felállásnál.

A 2014-es idényben 12 versenyhétvégén mérhetik össze erejüket a versenyzők, a szezon április elején Marokkóban veszi kezdetét, a Hungaroringre a harmadik fordulóban látogat el a WTCC-mezőnye, az idény pedig Makaóban zárul.

foto:molcsapat.hu/

sportrajongo.hu/molcsapat.hu