Jump to content

Rio 2016: nyerhető meccset engedett ki a kezéből a Benedek-csapat

2016. 08. 06. 03:23

A magyar válogatott 13-13-as döntetlent játszott a világ- és Európa-bajnok szerb csapattal a riói olimpia férfi vízilabdatornájának szombati nyitófordulójában. A döntetlen igazán jó eredménynek számít, hiszen egyrészt nyert már a válogatott olimpiát úgy, hogy "ikszre" hozta az első meccsét, másrészt - és talán most ez a fontosabb - a világ legjobbjának tartott szerbek ellen volt, hogy négy góllal is mentünk és kicsit több odafigyeléssel és kevesebb személyi hibával ha nem is könnyedén, de nyerhette volna csapatunk ezt a rangadót. 

A legnagyobb riválisa ellen kezdte meg szereplését a magyar vízilabda-válogatott, Benedek Tibor együttese Szerbia ellen kezdte meg olimpiai szereplését. A mérkőzés az elején kiegyenlített volt, 3-3-ig fej-fej mellett haladt a két válogatott. Ezt követően a magyarok magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak és megléptek ellenfelüktől, Varga Dénes és Vámos Márton góljával 5-3-ra zártuk az első negyedet. 

A Benedek-csapat a folytatásban is tartotta előnyét, sőt! A második negyed bár az első kihagyott magyar fórral indult, a túloldalon viszont a szerbek kettős előnyből sem tudtak a kapuba találni. Jól védekeztünk, a világ legjobbjának tartott Szerbia nem nagyon tudta átjátszani a magyar falat. A szerbek Filip Filipovic bombájával ugyan egy gólra feljöttek, de az ellentámadásból Hárai Balázs óriási küzdelemben ötméterest harcolt ki, amelyet Varga Dániel értékesített.

A szerbek újra emberelőnybe kerültek, ezúttal azonban Erdélyi Balázs blokkja állta útját a labdának. A magyar csapat védekezésben szinte hibátlant nyújtott, miközben elől Manchercz tőle szokatlan módon középről, távolról, akcióból lőtte ki a jobb alsót (7-4). A szerbek egy emberelőnyös találattal jöttek fel, de a túloldalon megúszásból Zalánki Gergő kíméletlenül küldte Branislav Mitrovic feje mellett a labdát a hálóba. Bő fél perccel a félidő vége előtt Varga Dénest állították ki, az időkérés után pedig Dusan Mandic váltotta gólra a fórt. A magyaroknak azonban még volt ideje egy támadásra, a labda Kishez került, a center pedig óriási erővel kibrusztolta a helyzetet és belőtte a kilencediket (9-6).

A nagyszünetben a szerbek kapust cseréltek, Gojko Pijetlovic állt be, de Hosnyánszky szinte azonnal felavatta távolról (6-10). A magyar klasszis a túloldalon is "eredményes" volt, hiszen emberhátrányban blokkolt egy szerb lövést. A tizedik szerb előnyt Nikola Jaksic húzta közelről a hálóba, a másik oldalon a magyar fór viszont kihasználatlanul maradt. A folytatásban mindkét oldalon kimaradt egy-egy előny, majd Filipovic csökkentette a különbséget (8-10). A magyar válogatott mintha kissé elfáradt volna, a szerbek pedig elkapták a fonalat, Cuk révén egy gólra feljött a rivális. Az ellentámadásból emberelőnybe került a magyar csapat, a szövetségi kapitány rögtön időt kért: a figura ugyan végigment a szerbek szorításában, de Szivós a kapusba lőtt. Húsz másodperccel később javított, lefordulás után emberelőnyt harcolt ki, majd az érkező Hosnyánszkyhoz játszott, aki nem hibázott (11-9).

A zárófelvonás hibátlanul megjátszott szerb fórral kezdődött, de a magyar csapat Varga Dénes révén dupla előnyből visszaállította a kétgólos különbséget. Újabb szerb fór, és a "szokásos" húzós figura jött (12-11). Az ellentámadásban kettős előnybe került a magyar csapat, de a lövés egy blokkról levágódott. Szivós kiállítása után Filipovic harmadik találatával egyenlítettek a szerbek. A másik oldalon Hárai birkózta ki a fórt, Vámos pedig remek kapásgólt lőtt (13-12).
Húsz másodperccel a vége előtt az egyenlítésért még támadhatott a szerb válogatott, hét másodperccel a vége előtt még a fórt is megkapta, Filipovic pedig egyenlített. Szinte közvetlenül az eset előtt megsérült Nagy Viktor, így az utolsó lövést már Decker Attilának kellett volna hárítania.

A magyar válogatott két nap múlva az ausztrálokkal, majd a görögökkel, a japánokkal, végül augusztus 14-én a házigazda brazilokkal játszik a csoportban, melyből az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

Férfi vízilabdatorna, 1. forduló:
A csoport:
Magyarország-Szerbia 13-13 (5-3, 4-3, 2-3, 2-4)
Maria Lenk Uszoda, 350 néző, v.: Alexandrescu (román), Koryzna (lengyel)
gólszerzők: Filipovic 4, Cuk, Nikic 2-2, Randelovic, S. Mitrovic, Pijetlovic, Mandic, Jaksic, illetve Hosnyánszky 3, Vámos, Varga Dé. 2-2, Szivós, Erdélyi, Varga Dá., Manhercz, Zalánki, Kis G. 1-1
emberelőnyök: 13/17

Magyarország:
Nagy - Vámos, Erdélyi, Szivós, Varga Dé., Varga Dá., Hárai - cserék: Zalánki, Manhercz, Hosnyánszky, Decker Á., Kis, Decker A.

Szerbia:
B. Mitrovic - Prlainovic, Cuk, Gocic, Nikic, Filipovic, Randelovic - cserék: Mandic, D. Pijetlovic, Aleksic, Jaksic, S. Mitrovic, G. Pijetlovic

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó:mti)