Jump to content

Hollandia: megvan Robbenék új kapitánya

2017. 05. 09. 11:55

A várakozásoknak megfelelően ismét Dick Advocaat lett a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A holland szövetség (KNVB) kedden közölte, hogy a 69 éves szakember váltja Danny Blindet a nemzeti csapat kispadján, segítője pedig a 66-szoros válogatott Ruud Gullit lesz.

 

 
Hetek óta tartotta magát a pletyka, hogy újra a korábbi sikerkapitányt, a klubcsapatokkal is szép sikereket elérő Dick Advocaatot nevezik ki a holland válogatott élére. Pár napja már konkrétumként kezelték a szakember kinevezését, ma pedig már tényként jelentették be, hogy ő lett Robbenék új "főnöke". Ezzel Advocaat lett a holland válogatott történetének legidősebb szakvezetője.
 

Elődjének, Danny Blindnek március végén a csapat rossz eredményei miatt kellett távoznia. A hollandok a tavalyi Európa-bajnokság után a jövő évi oroszországi világbajnokságról is lemaradhatnak, mert selejtezőcsoportjukban csak a negyedik helyen állnak.

Advocaat már két alkalommal (1993–1995 és 2002–2004 között) volt holland kapitány, korábban kétszer másodedzőként, tavaly pedig tanácsadóként tevékenykedett a csapat mellett. A 2004-es Európa-bajnokságon irányításával elődöntőt játszott az oranje.

A tréner jelenleg a Fenerbahce vezetőedzője, hollandiai feladatait a török bajnokság vége után, júniusban veszi át.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)