Jump to content

BL: a Leverkusen levadászná Simeone csapatát

2017. 02. 21. 18:27

Kiélezettnek ígérkező párharcok első meccseit rendezik meg kedden, a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: a Bayer Leverkusen az Atlético Madridot, míg a Manchester City a francia listavezető AS Monacót fogadja.

 

Előbbi párharcnak külön pikantériát ad, hogy két éve, a BL ugyanezen szakaszában találkozott össze egymással a két együttes, s az Atlético két 1-1-es találkozó után büntetőpárbajban tudta kiharcolni a továbbjutást a német gárdával szemben.

A Leverkusen a bajnokságban kifejezetten gyengén szerepel, 21 meccsén kilenc vereséget szenvedett el, és úgy áll a nyolcadik helyen, hogy utolsó két mérkőzését megnyerte. A németeknél ugyanakkor abban bíznak, hogy nem a bajnoki, hanem a BL-ben látott formájukat mutatják majd kedd este is, mivel nemzetközi mérkőzésen tíz meccse veretlenek otthon. A csoportkör utolsó meccsén például az AS Monacót verték 3-0-ra.

Az Atlético szintén nem remekel a bajnokságban, mert noha a negyedik, ám hátránya úgy hét pont a listavezető Real Madriddal szemben, hogy a fővárosi rivális két meccsel kevesebbet játszott nála. A BL-ben a csoportkör nem okozott gondot Diego Simeone tanítványainak, akik megnyerték négyesüket, s úgy készülhetnek a német együttes elleni meccsekre, hogy a legutóbbi három idényben mindig továbbjutottak a 16-ból, tavaly és 2014-ben ráadásul egészen a fináléig meneteltek.

A Manchester City-Monaco párharc az angol bajnokságban második helyen álló együttes továbbjutását ígéri, ám a hercegségi gárda egészen kiváló szezont fut eddig, vezeti a francia bajnokságot három ponttal az egy hete a Barcelonát elgázoló Paris Saint-Germain előtt.

A francia csapat elsősorban kiváló támadójátékának köszönheti sikereit, 26 bajnokin 76-szor volt eredményes, s a BL-párharc nagy kérdése, hogy a manchesteri hátsó sor ellen is hatékonyak tudnak-e majd lenni a csapat csatárai.

A Josep Guardiola vezette City sokat bukdácsolt eddig a szezonban, legutóbbi három bajnoki meccsét ugyanakkor megnyerte a csapat, szombaton viszont a másodosztályú Huddersfielddel játszott döntetlent az FA Kupában.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:

Bayer Leverkusen (német)-Atlético Madrid (spanyol) 20.45 (élőben: M4 Sport, m4sport.hu)
Manchester City (angol)-AS Monaco (francia) 20.45

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)