Jump to content

BL: Kiütötték Tottiékat, nem lett főtáblás az AS Roma

2016. 08. 24. 08:07

A Roma hazai pályán 3-0-ra kikapott a Porto együttesétől a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének visszavágóján, így 4-1-es összesítéssel a portugálok jutottak a BL főtáblájára. Az olasz együttes végül 9 emberrel fejezte be a találkozót, igaz volt a meccsnek olyan szakasza, amikor ennek ellenére is veszélyesebben játszott, mint ellenfele.

 

Az első félidőben nem kellett sokáig várni a gólra, ugyanis Felipe fejesével már a 8. percben megszerezte a Porto a vezetést.

A mérkőzés 14.percében a mexikói Herrera, majd a 31. percben Otavio kapott sárga lapot, a 39. percben mégis a Roma fogyatkozott tíz játékosra De Rossi durva belépője után.

Igazán nehéz helyzetbe az 50. percben került az olasz csapat, amikor Emerson Palmieri is egyből piros lapot kapott veszélyes és durva belépőjéért.

A Roma még kilenc emberrel is próbálkozott, egy komolyabb lehetőség adódott előttük, de nem éltek vele. A Porto folyamatosan támadott, aminek meg is lett az eredménye. A 73. percben Layun talált be, majd a 75. percben Corona tette fel a koronát a portugálok győzelmére és szerezte meg a Porto 3. gólját.

 

A Porto ezzel a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott, a Roma pedig az Európa Ligában folytathatja.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)