Jump to content

BL: közel álltunk a győzelemhez - nyilatkozatok

2016. 03. 16. 11:08

Diego Simeone szerint tipikus kupameccs volt a tegnapi Atlético-PSV BL-csata, míg a hollandok edzője szerint jól játszottak, a szerencse döntött a hazaiak mellett. 

Tipikus kupamérkőzésnek minősítette a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő PSV Eindhoven elleni keddi visszavágóját Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője, aki szerint mindkét csapat annak a tudatában játszott, hogy ha hibát követ el, kiesik.

"Érezhető volt a feszültség, mert egy 0-0-s idegenbeli eredmény után sohasem könnyű játszani. Ez mindig aggodalomra ad okot, és emiatt szenvedett, futballozott pontatlanul a mérkőzés elején a csapatom" - értékelt a madridiak által tizenegyesekkel megnyert párharc után.

Simeone méltatta az ellenfelet is, kiemelte, hogy egységes képet mutatott, ugyanakkor úgy vélte, inkább az ő csapata törekedett arra, hogy igazán játsszon, és tett meg többet azért, hogy megnyerje a párharcot.

Phillip Cocu, az eindhoveniek vezetőedzője vegyes érzelmekkel tekintett vissza az ütközetre. "Egyrészt jól játszottunk mindkétszer, és taktikusan küzdöttünk. Nagyon közel álltunk a továbbjutáshoz, melyet csak tizenegyesekkel buktunk el, emiatt nagy a csalódás" - értékelte a látottakat.

A másik keddi mérkőzésen a Manchester Citynek a hazai, gól nélküli döntetlen elég volt a továbbjutáshoz a Dinamo Kijevvel szemben, mivel előzőleg idegenben 3-1-re győzött. "Taktikai mérkőzés volt, a továbbjutást szem előtt tartva nem vállaltunk kockázatot, vártuk, hogy lesz-e terünk, de ellenfelünk nem nagyon próbálkozott támadásvezetéssel. Számunkra az volt a fontos, hogy nálunk legyen a labda, és ne engedjük, hogy a kijeviek helyzeteket teremtsenek" - összegzett Manuel Pellegrini, a manchesteriek vezetőedzője.

A Dinamót irányító Szerhij Rebrov arról beszélt a találkozó után, hogy a párharcot az első mérkőzésen, Kijevben vesztették el, ugyanakkor hozzátette: nem volt egyszerű ennyire erős csapattal, ilyen tapasztalt futballistákkal megmérkőzni. "Gratulálok a játékosaimnak, mert a legjobbjukat nyújtották" - tette hozzá.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)