Jump to content

EL: nyert a Liverpool, gálázott a Dortmund

2016. 03. 11. 09:06

A labdarúgó Európa-ligában csütörtökön a nyolcaddöntők első mérkőzéseit rendezték. A Liverpool PL-riválisát verte 2-0-ra, ám még ennél is meglepőbb, hogy a Bundesliga második helyezettje mennyire simán intézte el a Premier League jelenlegi ezüstérmesét. 

 

Bajnoki címek tekintetében Anglia két legeredményesebb klubja feszült egymásnak az Anfield Stadionban, ahol a mérkőzés huszadik percében Daniel Sturridge büntetőből szerezte meg a vezetést a hzaiaknak. Az első félidőben a Liverpool a labdabirtoklás és a kapura tartó lövések tekintetében is a United fölé nőtt, így Louis van Gaal már a szünetben reagált a Liverpool fölényére, és Marcus Rashford helyett Michael Carricket küldte pályára. A meccs képe azonban a nem változott sokat, a hetvenharmadik percben pedig a brazil Roberto Firmino lövésével már 2-0-ra vezetett a Liverpool. Mivel az eredmény már nem változott, így a Premier League hatodik helyén álló Manchester United simán kikapott az eggyel mögötte tanyázó Liverpooltól.

A Premier League-ben sokkal előkelőbb helyen álló Tottenhamnek sem volt sokkal több oka az örömre, mint manchesteri riválisának. A Spurs ugyanis a Borussia Dortmund otthonában szenvedett sima vereséget. A BVB góljain Aubameyang és Reaus osztoztak, utóbbi kétszer talált be. A Dortmund sima győzelme már csak azért is meglepő, mert az angol és a német bajnokságot folyamatosan összehasonlítják és előbbit tartják a világ legerősebb és legkiszámíthatatlanabb pontvadászatának, ám a jelenlegi második mégis nagyon simán kapott ki a Bundesliga jelenlegi másodikjától. 

Rendeztek spanyol házimeccset is, a Valencia 1-0-ra kapott ki az Athletic Bilbao együttesétől, míg a Lazio 1-1-es döntetlen játszott Prágában, aminek következtében önbizalommal telve várhatja a visszavágó. A Leverkusennek már nehezebb dolga lesz, ugyanis a Villareal otthonában kapott ki 2-0-ra, és ugyancsak nehéz helyzetből várhatja a Donetsk elleni visszavágót az Anderlecht (3-1), míg a Fenerbahce - Braga (1-0) párharc továbbra is nyílt.

Európa-liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:

FC Liverpool (angol)-Manchester United (angol) 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Sturridge (20., tizenegyesből), Firmino (73.)

Athletic Bilbao (spanyol)-FC Valencia (spanyol) 1-0 (1-0)
Gólszerző: Garcia (20.)

Sparta Praha (cseh)-SS Lazio (olasz) 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Frydek (13.) illetve Parolo (39.)

Villareal (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 2-0 (2-0)
Gólszerző: Bakambu (4., 56.)

korábban játszották:

Borussia Dortmund (német)-Tottenham Hotspur (angol) 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Aubameyang (30.), Reus (61., 70.)

Basel (svájci)-Sevilla (spanyol) 0-0
Piros lap: N'Zonz (87., Sevilla)

Fenerbahce (török)-Braga (portugál) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Mehmet Topal (82.)

Shakhtar Donetsk (ukrán)-RSC Anderlecht (belga) 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Taison (21.), Kucher (24.), Eduardo (79.) illetve Acheampong (68.)

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:telegraph.co.uk)