Jump to content

Nagyot harcolt a Juve, de a Bayern van kedvezőbb helyzetben

2016. 02. 24. 09:45

A Juventus és a Bayern München játékosaiban és edzőiben is maradt hiányérzet a két csapat keddi, 2-2-vel zárult torinói Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjét követően. A bajorok a mérkőzés kétharmadában jobbak voltak, több gólszerzési lehetőségük volt, ám ebből csak kettőt tudtak kihasználni. A torinóiak nem adták fel, 0-2-ről is harcoltak és meglett az eredménye, hiszen kiegyenlítettek a végén. Más kérdés, hogy az otthon bekapott két góllal igazán nehéz helyzetbe hozták magukat.

A mérkőzés első hatvan percében a németek játszottak nagy fölényben, 2-0-nál úgy tűnt, könnyedén nyerik a találkozót, és egyúttal a párharcot is eldöntik. A folytatásban azonban a Juventus magára talált, egyenlíteni tudott, sőt, a hajrában akár a győzelmet is megszerezhette volna.

"Kétgólos vezetésünk után le kellett volna zárnunk a mérkőzést. Ami 2-0 után történt, azt nem lett volna szabad hagyni" - mérgelődött Arjen Robben, a müncheniek második góljának szerzője. - "Higgadtabbnak és magabiztosabbnak kellett volna lennünk."

A holland szélsőhöz hasonlóan Josep Guardiola, a csapat vezetőedzője is bánja a hajrában történteket, ugyanakkor igyekezett a pozitívumokat hangsúlyozni. "Ez nagyszerű Bajnokok Ligája-mérkőzés volt két kiváló együttes között" - mondta a sajtótájékoztatón a katalán szakember. - "Remekül játszottunk, de nem szabad elfelejtünk, hogy a tavalyi döntős, a legutóbbi négy olasz bajnokság győztese volt az ellenfelünk, mely 15 meccset nyert sorozatban. Kicsit csalódott vagyok, hogy ezzel a játékkal nem tudtunk nyerni, de ilyen a futball."

A Bayern a győzelmet elbukta, ám a párharc egészét nézve kedvezőbb a helyzete ellenfeléénél, s ezt hangsúlyozta Karl-Heinz Rummenigge, a bajorok ügyvezetője is: "Nagyon jó eredményt értünk el, amely nyitva hagyta számunkra a kaput a továbbjutáshoz."

A Juventus trénere, Massimiliano Allegri dicsérte játékosait, különösen azért, ahogy felálltak kétgólos hátrányból. Ugyanakkor megemlítette, hogy az első félidőben nem megfelelő hozzáállásban játszott együttese."A meccs tesztje volt annak, hogy képesek vagyunk-e ilyen szinten játszani. A második félidőben meglett a jutalma a bátrabb fellépésünknek" - vélekedett az olasz tréner. - "A második játékrészben kicsit visszaálltak, mi pedig bátrabban futballoztunk, mint az elsőben. Ez az, ami kell nekünk. Európában bátor futballra van szükség, ami Olaszországban elég, az a nemzetközi porondon nem."

A szakember szerint a második félidei teljesítményre építhetnek a visszavágóm, melyen mindenképpen győzniük kell. "A második mérkőzésen a legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt, s támadószellemben futballozzunk, úgy, ahogy a második félidőben tettük" - nyilatkozta a mérkőzést követően Paul Pogba, a Juventus francia középpályása. - Hiszünk abban, hogy meg tudjuk csinálni, mert képesek vagyunk olyan játékra, ami ehhez kell."

A visszavágót március 16-án rendezik Münchenben.

 

(Forrás: (Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:scaryfootball.com))