Jump to content

Serie A: Higuain "haza" tér

2017. 03. 31. 15:59

A Juventus nápolyi vendégjátéka emelkedik ki - több szempontból is - az olasz labdarúgó-bajnokság szombattól hétfőig tartó 30. fordulójából.

 

 

 
A címvédő és éllovas torinóiak tíz ponttal előzik meg vasárnap esti vendéglátójukat, akik vereség esetén minden esélyüket elveszítik a bajnoki címre. Az általában amúgy is feszült hangulatú párharc most abból a szempontból is pikánsnak ígérkezik, hogy Gonzalo Higuaín először játszik Nápolyban azóta, hogy a nyáron a Juventushoz szerződött. Az argentin támadó az előző idényben ligarekordot jelentő 36 találattal gólkirály volt a Serie A-ban, a nápolyi szurkolók istenítették, klubváltását azonban - amely úgy következett be, hogy szerződéséből még két év hátra volt - nem tudták megbocsátani neki.

Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke a júliusi váltást megelőzően úgy fogalmazott, "Higuaín elárulja önmagát és a nápolyi embereket, ha a Juventusba megy".

Néhány hete az Olasz Kupa elődöntőjében is összekerült egymással a két csapat, a február végi első mérkőzésen, Torinóban 3-1-es hazai győzelem született úgy, hogy a Juventus két tizenegyest rúghatott, a Napoli pedig nem kapott meg egyet, amelyet jogosnak vélt. Higuaín akcióból szerzett gólt. A visszavágót jövő szerdán játsszák Nápolyban.
 


Az októberi bajnoki találkozón szintén a Juventus örülhetett. Az akkori 2-1-es hazai sikerből szintén kivette részét az argentin támadó, ő harcolta ki a győzelmet.

A második helyezett AS Roma a tabella alsó régiójában található Empolit fogadja, így a papírforma alapján illő lenne begyűjtenie a három pontot.

Nagy Ádám csapata, a Bologna Firenzébe látogat, s bár nem számíthat könnyű mérkőzésre, erőt meríthet abból, hogy legutóbb eredményesen futballozott, 4-1-re verte a Chievót. Akkor a magyar válogatott középpályás végig a pályán volt.

A kiesés elkerüléséért küzdő Palermo a Cagliarit látja vendégül. Az előző fordulóban Sallai Roland megszerezte első gólját a szicíliai csapat színeiben, de így is 4-1-es vereség lett az udinei mérkőzés végeredménye. Balogh Norbert a 65. percben állt be. A Palermónak égető szüksége van a győzelemre, mert az előtte álló Empoli hét ponttal előzi meg.

Serie A, 30. forduló:
szombat:
Sassuolo-Lazio 18.00
AS Roma-Empoli 20.45

vasárnap:
Torino-Udinese 12.30
Genoa-Atalanta 15.00
Fiorentina-Bologna 15.00
Palermo-Cagliari 15.00
Chievo-Crotone 15.00
Pescara-AC Milan 15.00
Napoli-Juventus 20.45

hétfő:
Internazionale-Sampdoria 20.45
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)