A Real Madrid portugál labdarúgója, Cristiano Ronaldo jelenleg a legjobban kereső férfi sportoló a világon. A Forbes összeállítása szerint Ronaldónak tavaly és idén június 1. között összesen 88 millió dollár (24,1 milliárd forint) volt az adózás előtti jövedelme. Az összeg úgy adódik össze, hogy Ronaldo a klubjától több mint 50 millió dollárt kapott ezen időszak alatt, míg a reklámbevételei elérik a 32 milliót.
A lista második helyén az FC Barcelona argentin labdarúgója, Lionel Messi áll, aki a becslések szerint 81,4 millió dollárral (22,3 milliárd forint) gazdagodott az elmúlt 12 hónapban, ebből 28 millió a szponzoraitól származott.
A harmadik 77,2 millió dollárral (21,1 milliárd forint) a kosárlabdázó LeBron James, a negyedik pedig - egyben a legjobban kereső egyéni sportoló - a teniszező Roger Federer 67,8 millióval (18,6 milliárd forint).
A listán korábban Tiger Woods volt az egyeduralkodó, a korábbi világelső golfozó 12 alkalommal zárt az élen, ám miután hosszú ideje sérüléssel bajlódik, így az eredmények mellett a dollárok sem jönnek úgy, mint korábban. Az ökölvívó Floys Mayweather Jr. is ostromolta a lista tetejét többször is, hiszen az elmúlt négy évben háromszor került a legjobb három közé, de miután visszavonult bevételeit máshonnan, többek között fogadásokból és szerencsejátékból szerzi. Persze így is a 16. helyen jegyzik, míg Woods a 12. pozíciót tudhatja magáénak.
Cristiano Ronaldó amúgy kisebb történelmet írt, hiszen ő az első labdarúgó, aki a lista élére tudott kerülni, és a csapatsportágak képviselői közül is csak a kosárlabdázó Michael Jordan állt az első helyen korábban.
Az idei 100-as listán 23 ország, illetve 10 sportág képviselői találhatóak, közülük 65-en amerikaiak, és 26-an baseball-játékosok.