A Bayern önbizalomtól duzzadva, pozitív élményekkel várhatja a szombati játéknapot, ugyanis a hétközi hatodik fordulóban komoly rangadót vívott a legutóbb ezüstérmes VfL Wolfsburggal, s egészen kivételes mérkőzésen diadalmaskodott. A találkozón hiába vezetett sokáig a Wolfsburg, a második félidőben ugyanis pályára lépett Robert Lewandowski, aki aztán az 51. és a 60. perc között ötször volt eredményes, s tulajdonképpen egyedül elintézte a zöld-fehér riválist.
Arra kevés az esély, hogy a Mainz ellen bárki, akár ő maga megközelítse keddi teljesítményét, ám a bajoroknak bravúros egyéni produkció nélkül is magabiztosan kellene verniük ellenfelüket, legalábbis a papírforma szerint.
A Dárdai Pál vezette berliniek 2008 óta nem vettek ilyen remek rajtot a Bundesligában, mint most. A csapat ötödik helyen áll tíz pontjával, s jó sorozatát a Frankfurt otthonában folytathatja, igaz, ez nem ígérkezik könnyű feladatnak. A házigazdák ugyanis hiába vannak hét hellyel mögöttük, a különbség mindössze két pont a két együttes között, azaz egy győzelemmel a Frankfurt a Hertha elé ugrana a tabellán.
A magyar érdekeltségű csapatok közül Stieber Zoltán együttese, a Hamburg (6.) a Schalke 04-et (3.) fogadja, míg a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim (17.) az Augsburghoz (14.) látogat.
Bundesliga, 7. forduló:
péntek:
1. FC Köln-Ingolstadt 20.30
szombat:
FSV Mainz-Bayern München 15.30
Augsburg-Hoffenheim 15.30
VfB Stuttgart-Borussia Mönchengladbach 15.30
VfL Wolfsburg-Hannover 96 15.30
Werder Bremen-Bayer Leverkusen 15.30
Hamburger SV-Schalke 04 18.30
vasárnap:
Eintracht Frankfurt-Hertha BSC 15.30
Borussia Dortmund-SV Darmstadt 98 17.30