Arsenal: Vidalért 30 milliót kér a Juve
Továbbra is sorban állnak az európai élcsapatok Arturo Vidalért. A Juventus chilei középpályását ezúttal most az Arsenallal hozták hírbe, a londoniak ugyanis állítólag mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megszerezzék a torinóiak egyik legjobbját. Arséne Wengernek ehhez nem is kell mást tennie, mint kifizetni 30 millió fontot és reménykedni, hogy a Juve meg tudja tartani Pogbát. Az első feladat nem tűnik megoldhatatlannak, viszont Pogba maradására a nemzetközi sportsajtó szerint nem érdemes nagy tétben fogadni.
Arséne Wengernek először is 30 millió fontot kell letennie a torinói vezetőség elé, más különben szóba sem állnak vele. Az Arsenal esetében ez az összeg nem jelent gondot, az már sokkal inkább, hogy állítólag Vidal átigazolása szorosan összefügg Paul Pogba sorsával. Ugyanis a Juve vezetősége érthetően nem szívesen válna meg egyszerre a középpálya két motorjától, viszont Pogba távozása szinte biztosra vehető, hiszen sztárcsapatok egész sora verseng érte, többek között a Real Madrid, a Manchester City, a Manchester United és a Chelsea is nem is említve a Barcelónát. Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg a Juventus megnyerné a közelgő BL-döntőt, az megint más megvilágításba helyezné a két játékos helyzetét, hiszen egy BL-győzelem után, egyáltalán nem biztos, hogy távozni akarnának.
Wengernek tehát főhet a feje, hiszen Vidal szerződtetése egyáltalán nem tűnik könnyű feladatnak. Az egykori Bayer Leverkusen játékos jövőjéről a torinóiak csak a BL-döntő után hajlandóak tárgyalni, így a londoni szurkolóknak egyelőre nincs más választásuk, mint reménykedni abban, hogy a körülmények számukra jól alakuljanak.
(Forrás:sportrajongo.hu;Fotó:news168.com)