A londoniak állítólag a hétvégén "kémeket" küldtek a Liverpool QPR elleni mérkőzésére, hogy alaposan szemügyre vegyék a legutóbbi idény végén a Southamptontól igazolt liverpooli csatárt. Lambert a hírek szerint a harmadik számú csatár lenne a Chelsea-nél Diego Costa és Loic Remy mögött, ám ha Brendan Rodgers ragaszkodik hozzá, akkor a londoniaknál életbe léphet a B-terv. Ez pedig azt jelentené, hogy Joés Mourinho harcba szállna Emmanuel Adebayor játékjogáért, aki jelenleg a Tottenham együttesét erősíti.
A 33 éves Lambert a Blackpoolban kezdte profi pályafutását, ám legjobb éveit a Southamptonban töltötte, öt idény alatt 207 mérkőzésen 106 gólt termelt. A liverpooli váltás nem igazán jött be neki, 22 bajnokin mindössze kétszer volt eredményes Brendan Rodgers irányítása alatt. Lambert tehát nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért nem elképzelhetetlen, hogy a Mersey-partiak megszabadulnak tőle.
A Chelseanél egyelőre nem erősítették meg a lap értesüléseit, igaz nem is cáfolták. Ami pedig Drogbát illeti, a londoni szurkolók egyik legnagyobb kedvence szíve szerint maradna még a Chelsea kötelékében, ám José Mourinho egyelőre még nem jelezte, hogy az idény végén lejáró szerződését meg kívánja-e hosszabbítani.
Mindenesetre a Chelsea vezetősége a hétvégén alaposan kielemezheti Lambert játékát, hiszen a Chelsea éppen a Liverpoolt fogadja a PL soron következő fordulójában.
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:irishmirror.co.uk)