Jump to content

Arsenal: boldogtalan az MU-tól érkezett csatár

2015. 04. 29. 11:40

Danny Welbeck egyelőre nem találja a helyét az Arsenalnál. A Manchester Unitedtől érkezett csatár legutóbb egy interjúban mondta el, hogy nehezen szokja meg új állomáshelyét, új csapatának szisztémáját, és az új menedzsert is, és ezért egyelőre nem túl boldog Londonban.

Welbeck az átigazolási időszak utolsó pillanatában került Manchesterből Londonba, az Arsenal együtteséhez. A válogatott csatár 34 mérkőzésen eddig csupán nyolc alkalommal volt eredményes, így eddig finoman szólva sem szolgálta meg 16 millió fontos vételárát. Welbecknek egyelőre nem megy zökkenőmentesen a beilleszkedés, a csatár leginkább ezzel magyarázza azt, hogy nem úgy szállítja a gólokat, mint ahogy azt többen várnák tőle.

"Ez egy átmeneti időszak az életemben. Manchesterből Londonba költöztem, új szisztémában játszom, új menedzser irányítása alatt. Egyelőre még ezt a sok újdonságot nem tudtam rögtön megszokni, az új klub és az új légkör még szokatlan egy kicsit. Nem vagyok boldog, ugyanis nem úgy megy a játék, ahogy szeretném. Ugyanakkor tudom azt, hogy mindez meg fog idővel változni, leginkább az lesz majd a nagy segítség, ha jönnek a gólok is. Volt olyan meccsem, ahol nagyon jól játszottam, de a gólszerzés elmaradt. Az nagy lökést adott volna, de ezen kár keseregnem. Továbbra is jó lépésnek tartom, hogy az Arsenalhoz igazoltam, örülök a döntésemnek, nem bántam meg, és biztos vagyok abban, hogy nagyszerű időszak vár még rám Londonban."

A 24 éves csatár és társai legközelebb a Hull City ellen lépnek pályára a Premier League soron következő fordulójában.

(Forrás:sportrajongo.hu;Fotó:dailymail.co.uk)