A Premier League év csapatában összesen hat Chelsea játékost találunk, ez is hűen mutatja, hogy az idény a londoniakról szólt igazán. José Mourinho együtteséből azonban kiemelkedett Eden Hazard, akit végül az Év játékosának is megválasztottak, az elismerést ráadásul az teszi igazán különlegessé, hogy a játékostársak szavaztak a belga támadóra.
"Nagyon boldog vagyok. Egyszer majd a világ legjobbja is szeretnék lenni. Idén nagyon jól teljesítettünk, személy szerint én is, de a csapat is. Nem tudom, hogy megérdemlem-e ezt az elismerést, mindenesetre nagyon jól esik. Azért megtisztelő, mert a játékostársak szavaztak rám, ők pedig tudják, hogy miről szól a Premier League, tudnak mindent a futballról. Nagyon boldog vagyok."
Hazard természetesen beszélt a céljairól és nem felejtett el köszönetet mondani a játékostársaknak sem, akik véleménye szerint nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy idén ő lett a PL legjobbja.
"Szeretném megköszönni azoknak, akik rám szavaztak. Mindig jó egyéni elismerésekkel gazdagodni, de a legfontosabb, hogy bajnokok legyünk. Köszönöm a csapattársaimnak, nélkülük erre esélyem sem lett volna. Remélem még rengeteg trófeát nyerünk együtt - mondta a José Mourinho által stílszerűen csak "Special One-nak" nevezett játékos, aki persze edzőjéről sem feledkezett meg.
"José hagy játszani, és ez nagyon fontos. Sokszor beszélünk a pályán, tanácsokkal lát el. Amikor játszom, akkor mindig tudom, hogy mit kell tennem és ez elengedhetetlen ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújtsak."
A bajnokságot 10 ponttal vezető, tehát szinte már bajnoknak tekinthető Chelsea hat játékost adott a PL Év csapatába, Hazardon kívül a kapitány John Terry, valamint Gary Cahill, Branislav Ivanovic, Nemanja Matic és Diego Costa.
(Forrás:sportrajongo.hu;Fotó: 3news.co.nz)