Azonban már csak az idény végéig, ugyanis a rotterdami klub pénteken jelentette be, hogy egyéves szerződést kötött a 104-szeres holland válogatott támadóval, aki a török Fenerbahcétól tér vissza.
A 34 éves futballista az Utrecht együttesében kezdte a pályafutását, majd 2003 és 2006 között játszott a Feyenoordnál, ezt követően 2012-ig erősítette a Liverpoolt - ahol a legnagyobb sikereit érte el -, majd ezt követően Törökországba igazolt.
Kuyt eredetileg csatár, azonban remek fizikai adottságainak és taktikai felkészültségének köszönhetően szinte minden poszton bevethető: ennek legjobb példája a tavalyi brazíliai világbajnokság volt, amelyen csatárt, jobboldali védőt, valamint támadó, illetve védekező középpályást is játszatott vele Louis van Gaal szövetségi kapitány.
(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:Twitter)