Miután Daniel Alves a legutóbbi barcelonai szerződésajánlatot is elutasította, távozása gyakorlatilag borítékolható. A gránátvörös-kékek első számú kiszemeltje korábban a Porto szintén brazil futballistája, Danilo volt, ám a Portugáliában légióskodó védő hiába kapott ajánlatot többek között a Barcától és a Liverpooltól is, ő minden áron a Real Madridba akart szerződni. Ez az üzlet minden bizonnyal a nyáron megvalósul, így Luis Enriquének más opció után kell néznie.
Az ESPN értesülései szerint a Barca most a Torino 25 éves jobbhátvédjére, Matteo Darmianra vetheti ki a hálóját. Az olasz a világbajnokságon debütált a válogatottban, és azóta karrierje felfelé ível. Idén a Torino egyik alapembere volt, eddig 39 találkozón játszott, amelyeken 4 gólt is szerzett. A hírek szerint Darmianért 15 millió eurót fizetnének a katalánok, ám az olaszok nem szívesen engednék el egyik legjobbjukat. Az árat tovább növelheti az is, hogy nem a Barca az egyetlen érdeklődő, állítólag a Serie A-ból és a Premier League-ből is várható ajánlat a szélsőért.
Amennyiben a Barca leigazolja Darmiant, a spanyol klub eltiltása miatt az üzletet megköthetik nyáron, ám a játékost csak az eltiltás lejártával, januárban nevezhetik majd be.
(gt)
(Forrás:sportrajongo.hu/espnfc.us/Fotó:cloudfront.net)