Jump to content

Könnyed Real siker a Rayoval szemben

2014. 11. 09. 10:20

A spanyol labdarúgó bajnokság 11. fordulójában a legutóbbi 12 mérkőzéséből mindet megnyerő Real Madrid azzal a tudattal fogadta tegnap este a Rayo Vallecano csapatát, hogy egy esetleges győzelemmel a délután folyamán nyögvenyelős győzelmet arató FC Barcelonát megelőzve újfent átveheti a vezetést a bajnoki tabellán.

A királyi gárda ennek fényében már a kezdősípszó után rögvest ostrom alá vette a vendégek kapuját. A nagy mezőnyfölény a találkozó elején csak egy halovány Cristiano Ronaldo lövésben mutatkozott meg, azonban így is ideje korán, már a 9. percben vezetéshez jutottak a blancók. Ekkor egy saját térfélen elveszített Rayo labdára csaptak le kegyetlenül a madridiak, Toni Kroos tökéletes passzából pedig a sérülésből felépülő Gareth Bale talált be. Ezt követően mintha kissé átadta volna a kezdeményezést ellenfelének a Real, mindenestre Leo Baptistao és Alberto Bueno kísérleténél is résen kellett lennie Keylor Navasnak. A Rayo többet birtokolta a labdát, a madridiak meglepetésre inkább a védekezéssel mintsem a támadások szövögetésével törődtek. A játékrész hajrájára azonban észbe kapott Carlo Ancelotti csapata, először James Rodríguez tornáztatta meg Cristian Álvarezt, az azt követő szögletből pedig Karim Benzema fejelt a felső kapufára. Kisvártatva már a szerencse is a madridiak mellé állt, egy újabb szögletet követően a szerencsés mozdulattal kapuba találó Sergio Ramos volt eredményes. A komolyodó hátránynak fittyet hányva, becsülettel próbálkoztak tovább Paco Jémez "fiai", melynek meg is lett a gyümölcse. Elsőként Tito jelentett veszélyt a Real Madrid kapujára, itt azonban még képes volt a hárításra a Costa Rica-i hálóőr, a 44. percben viszont már ő is tehetetlennek bizonyult: James ajándéklabdája Leo Baptistaót találta meg, aki Alberto Buenohoz passzolt, a spanyol labdarúgó pedig Navast elfektetve a hálóba gurított.

A fordulást követően a Rayo egyenlített, ám a játékvezető asszisztensére hagyatkozva les miatt érvénytelenítette a találatot – hozzá kell tenni, jogosan. A madridiak ezt követően megrázták magukat, Ronaldo harcosságának, valamint a Real színeiben első gólját jegyző Toni Kroos kiváló tekerésének köszönhetően meg is duplázták előnyüket. Az 59. percben újból a portugál zseni átadásából született gól, ezúttal Benzema érkezett középen jó ütemben, igaz a francia méteres lesen volt, így a találatot nem szabadott volna megadni. A folytatásban a két gólpasszt jegyző Ronaldo megpróbált a gólok tekintetében is feliratkozni az eredményjelzőre, és a 83. percben siker koronázta a próbálkozását, igaz találatát nagyban köszönheti az ellenfél kapusának, aki nemes egyszerűséggel bevédte a labdát. A folytatásban még voltak helyzetek, ám több gól nem született a Real Madrid meggyőző játékkal zsebelte be a három pontot és állt a spanyol bajnoki tabella élére, míg a Rayo a 12. helyről várhatja a folytatást.

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:wikinews.org)