Jump to content

Liverpool: Rodgers megvédte B-csapatát

2014. 11. 05. 10:00

A Liverpool szurkolók valószínűleg elképedtek amikor meglátták Brendan Rodgers csapatának összeállítását a keddi Real Madrid elleni BL-mérkőzés előtt. Az északír szakember ugyanakkor megvédte az általa összeállított keretet mondván tisztában volt azzal, hogy miért azokat a játékosokat nevezte a címvédő ellen, akiket végül pályára is küldött kezdőként. Rodgers döntésével természetesen lehet vitatkozni, ám miután szombaton a Pool a listavezető Chelsea-t fogadja az Anfielden, talán meg is lehet érteni.

Ugyanakkor a "hardcore" Liverpool szurkolók joggal dühösek, hiszen Rodgers Real Madrid elleni összeállításából talán azt az üzenetet lehet leszűrni, hogy a Pool lényegében feladta a meccset. Rodgers a kapitány Steven Gerrard mellett kihagyta Raheem Sterlinget és Mario Balotellit, valamint kimaradt Jordan Henderson is. Az állandó kezdők helyett Kolo Touré, Fabio Borini és Lucas kapott ezúttal lehetőséget és aki látta a mérkőzést az tudja, hogy nem összességében nem vallottak szégyent. A Liverpool természetesen nem futballozta le a Real Madridot, ugyanakkor például Toure mellett C. Ronaldónak csak momentumai voltak és a Mersey-parti együttes végül is minimális vereséggel lehozta a meccset.

"Tudatában voltam annak, hogy mit csinálok, és mindenki láthatta, hogy a pályán lévők megoldották a feladatukat a Real Madrid ellen. Természetesen a végeredmény csalódást keltő, hiszen végtére is kikaptunk. Ugyanakkor ebben a stadionban olyan csapatok kapnak hármat-négyet, mint mondjuk a Barcelona, szóval nincs okunk szégyenkezni. Jól védekeztünk és a második félidőben támadtunk is olykor. Büszke vagyok a csapatra. A továbbjutásra még van esélyünk, továbbra is saját kezünkben van a sorsunk és ez a lényeg" - nyilatkozott Brendan Rodgers a Real Madrid elleni BL-mérkőzést követően az ITV munkatársainak.

A Poolra szombaton a veretlenül listavezető Chelsea elleni hazai derbi vár, talán így még inkább érthető, hogy legjobbjait miért is pihentette Rodgers. A londoniak a mai napon a Maribor otthonában lépnek pályára, gyaníthatóan José Mourinho sem a legerősebb csapatát küldi pályára a szlovén csapat ellen.

(fg)

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:bleacherreport.com)