Egy korszak végét jelentheti ez a világbajnokság a brazil futball szempontjából?

Nem az volt a tragédia, hogy Brazília kiesett a Brazíliában megrendezett vb-n. Ki lehet esni, de nem ilyen játékkal. Az a fajta játékstílus, szép futball hiányzott, mint amilyen például a ’82-es csapaté volt, és amit a mai napig emlegetnek. Amitől brazil foci a brazil foci. Ezt talán csak Neymar képviselte egyedül a válogatottból. De ez a verekedősdi, amit például Kolumbia ellen láthattunk, ez nem szimpatikus a szurkolóknak. A futball persze nem fog megszűnni Brazíliában, másnap a szálloda ablakából ugyanúgy láttam kisgyerekeket focizni, mint korábban. Talán rosszkor rendeztek vb-t… Mi lett volna, ha például a 2002-es csapat játszik most?

Hogy tetszett a döntő?

A négy évvel ezelőtti dél-afrikai döntőnél mindenképpen jobban. Mondjuk ki, az nem volt jó meccs. Emlékszem, mondtam is valamikor a közvetítés alatt, hogy „Ne aggódjanak, lesznek itt még izgalmak!” A mostani viszont érdekes mérkőzés volt. Mindkét csapatnak voltak helyzetei és többet is hibáztak, mint korábban bármikor a vb-n. Annak is nagyon örülök, hogy nem tizenegyesekkel dőlt el a győzelem.

Ha te döntöttél volna az Aranylabdáról, kinek adtad volna?

Jó kérdés. Messinek semmiképpen sem, ezt próbáltam finoman kihangsúlyozni a közvetítésben is. Egyetértek azokkal, akik szerint az Aranylabdát nem kaphatja olyan játékos, aki az egyenes-kieséses szakaszban nem lőtt gólt. Szerintem Robben és Müller volt a legkiemelkedőbb ezen a világbajnokságon.

Milyen körülmények között tudtál dolgozni odakint?

Feszített programunk volt, én 22 repülőúttal közvetítettem 19 meccset 6 városban úgy, hogy nem volt két mérkőzés egymásután ugyanott. Ezt leszámítva a sajtóközpontok és a szállodák felszereltsége kifogástalan volt. Egyszer fordult elő, hogy Menczer Tamásnak át kellett repülnie egyik városból a másikba, be is állt a gép, aztán közölték, hogy ez most nem fog felszállni. Végül sikerült megoldania, áttaxizott.

Milyen nyelven kommunikáltál a helyiekkel?

Komoly nehézséget jelentett, hogy még a brazil recepciósok sem igen tudnak angolul, náluk inkább a spanyol az elterjedtebb. Nem barátságtalanok, nagyon szívélyesek és mindig eljuttattak ahhoz az illetőhöz, aki beszél angolul. Valamelyik nap történt, hogy reggel megkérdezték, mi a szobaszámom, amire rettenetesen bonyolult angolsággal azt válaszoltam, hogy „five-zero-three” (5-0-3). Erre az illető elém tett egy cetlit, hogy írjam le.

Az interjú befejező részét holnap olvashatják! (fotó: femcafe.hu)