Jump to content

Juventus: Allegri az új vezetőedző!

2014. 07. 16. 14:39

Hamar megoldódott az edzőkérdés a Juventusnál. Azok után, hogy kedd este lemondott a torinói klub sikertrénere, Antonio Conte, kedd délutánra már meg is lett az utódja Massimiliano Allgeri személyében, aki korábban az az AC Milan kispadján ült.

A villámgyorsan kinevezett új szakvezetőt kedden 15 órakor mutatják be hivatalosan egy sajtótájékoztató keretében. Olasz lapértesülések szerint Allegri két évre, szezononként kétmillió euróért vállalta el a csapat irányítását.

Allegri legutóbb a Juventus egyik legnagyobb riválisát, az AC Milant irányította, de korábban ült az Aglianese, a Real SPAL, a Grosseto, a Sassuolo és a Cagliari kispadján is.

A Juventust az elmúlt három szezonban irányító Antonio Conte hétfő mondott le, vélhetően azért, mert így ő lehet az olasz válogatott szövetségi kapitánya Cesare Prandelli távozása után. Ez többek között azért is hihető, mert Conte a bajnoki szezon végeztével - de még a világbajnokság előtt - megerősítette, hogy esze ágában sincs távozni a torinói klubtól, mellyel mindhárom évében bajnoki címet szerzett.

Ugyanakkor olyan találgatások is napvilágot láttak, hogy a Serie A legutóbbi szezonjának utolsó hónapjaiban Conte és a klubvezetés nem teljesen értett egyet az átigazolási szezonra tervezett játékos-cserék kapcsán. Azt azonban mindenki kizártnak tartja, hogy egy másik klub ajánlata miatt távozott volna a Juventustól.


(Látogass el hivatalos Facebook oldalunkra, ahol írásainkat is megtalálod, valamint különleges fotókat és videókat is láthatsz!)

(Fotó: sportymagz.com)