Jump to content

Vb 2014: a németek kiütötték a portugálokat

2014. 06. 17. 06:16

A brazíliai labdarúgó világbajnokság egyik leginkább várt mérkőzése hozta a legsimább összecsapást, a vb-címre is esélyesnek tartott német válogatott ugyanis 4-0-ra legyőzte Cristiano Ronaldóval felálló Portugáliát. A Nationalelf kiütéses sikeréhez persze az is kellett, hogy a portugálok 10 emberrel küzdöttek a mérkőzés nagy részében Pepe kiállítása miatt. Thomas Müller mesterhármast jegyzett, a németek 100. vb-meccsükön gálaelőadást tartottak.

A találkozó nagy hőségben került megrendezésre, már a himnuszok alatt szakadt a víz a pályán lévő játékosokról. A németeknél kimaradt a kezdőből a vb-gólrekordra hajtó Miroslav Klose és Bastian Schweinsteiger is. A találkozó elején kiegyenlített csata folyt, itt is ott is voltak helyzetek, ám a németek talán valamivel aktívabbak voltak. Az első gólra nem is kellett sokat várni, a sokadik német támadást tizenegyest érően akasztotta meg a sárga lapot is kiérdemlő Pereira, a büntetőt az 50. válogatottságát ünneplő Thomas Müller értékesítette (1-0).

Portugália próbálkozott, ám csak helyzetekig jutott, majd a 32. percben immáron kétgólos hátrányban találta magát, a németek ugyanis egy szögletet követően a berobbanó védő, Matts Hummels góljával növelték előnyüket. Nem telt el öt perc és a portugálok még nagyobb bajban találták magukat, Pepe és Müller küzdöttek egy labdáért, a portugál kitette a kezét, melybe Müller belefutott majd földre esett. Ekkor Pepe odalépett a némethez és lefejelte, amiért a játékvezető piros lapot adott a portugálnak.

A lényegi kérdések igazából még az első félidőben eldőltek, a szünet előtt Kroos átadása jutott el Müllerhez, aki helyzetbe hozta magát, s a 11-es pont közeléből ballal lőtt - a labdába beleérő Patricio közreműködésével - a kapu jobb oldalába (3-0). A második játékrészt is a németek dominálták, sok helyzetet kidolgoztak, de szinte mindet kihagyták. A sokadik német lehetőség közül aztán a 78. percben megszületett Joachim Löw csapatának negyedik gólja, Schürrle beadása után Müller volt ismét eredményes, aki mesterhármast jegyzett, egyúttal beállította a 4-0-s végeredményt.

A német válogatott megérdemelten nyert 100. vb-mérkőzésén és az 1990-es olaszországi torna után sorozatban immáron hetedik nyitómérkőzését nyerte meg. Németország szombaton Ghánával, míg Portugália az Egyesült Államokkal vasárnap éjjel találkozik a második fordulóban.

G csoport, 1. forduló:
Németország-Portugália 4-0 (3-0)
Salvador (Fonte Nova Aréna), 51 081 néző, v.: Milorad Mazic (szerb)
gólszerzők: Müller (12., 45+1., 78.), Hummels (32.)
piros lap: Pepe (37.)
sárga lap: Pereira (11.)

(Fotó:telegraph.co.uk/aol.com)