Jump to content

Büntetőkkel a Sevilla nyerte az Európa Ligát

2014. 05. 15. 10:27

Az Európa-liga fináléjában a Sevilla és a Benfica mérte össze erejét. A meccs érdekessége volt, hogy Torinóban, annak a Juventusnak a stadionjában rendezték, melyet a sorozat elődöntőjében éppen a Benfica vert ki. A finálé első félidejében a portugálok több helyzetet is kihagytak az, míg a fordulás után a spanyolok is veszélyeztették párszor az ellenfél kapuját, de a rendes játékidőben nem született gól. A hosszabbításban sem voltak eredményesek a felek, így a tizenegyespárbajra maradt a döntés, amelyet a Sevilla játékosai rúgtak jobban.

A meccset letámadással és kőkemény védekezéssel kezdték a spanyolok, de a nagy iramú első negyedóra után visszaesett a mérkőzés színvonala. Annak ellenére, hogy mindkét együttes a támadó futballjával jutott el a torinói döntőbe, ezen a találkozón a védelmeké volt a főszerep. Ennek köszönhetően 120 perc alatt nem született egyetlen gól sem.

A Benfica a rendes játékidőben ugyan jobb volt a Sevillánál, hiszen összesen 15-ször találták el a kaput, míg a rivális csak hétszer, de gólt nem tudtak szerezni, míg a hosszabbításban már a spanyolok irányítottak. Vereségével sorrendben nyolcadik kupadöntőjét bukta el a Benfica. A Sevilla – amely 2007-ben szintén büntetőkkel nyerte meg a sorozatot - győzelme egyben azt is jelenti, hogy az európai Szuperkupa-döntőjében két spanyol együttes lesz, hiszen a Bajnokok Ligájában Atletico Madrid-Real Madrid finálét rendeznek.

Így tehát továbbra is él a Benficán a „Guttmann átok”. A magyar szakember a hatvanas évek elején előbb a Barcelona, majd a Real Madrid ellen vezette BEK-diadalra a portugál klubot, de aztán vezetői elhamarkodottan menesztették, miután fizetésemelést kért. Guttmann mérgében távozásakor megátkozta egykori munkaadóját, azt jövendölte, száz évig nem nyernek semmit.

Fotó:nemzetisport.hu forrás:sportrajongo.hu/sportgeza.hu