Jump to content

NB I: Pakson őrizheti meg hibátlan mérlegét a Fradi

2016. 08. 06. 09:55

 A címvédő Ferencváros Pakson, míg fővárosi zöld-fehérekhez hasonlóan három győzelemmel rajtoló Vasas hazai pályán, az Újpest ellen próbálja megőrizni hibátlan mérlegét a labdarúgó NB I hétvégi, 4. fordulójában. A bukdácsoló Videotonra a Gyirmót vár, míg az edzőváltáson átesett Debrecen a Mezőkövesd otthonában lép pályára. 

 

 

Papíron a Fradinak könnyű dolga lesz a hétvégén, lévén a zöld-fehérek riválisa még nyeretlen az idényben. A Vasasra keményebb feladat vár, hiszen rangadót játszik az Újpesttel, amely az előző körben - a Paks ellen - megszerezte első sikerét. A Vasas az előző körben a Videotont verte, a tavalyi ezüstérmes legyőzése gyaníthatóan jótékonyan hatott a piros-kékek önbizalmára. 

Az Európa Liga selejtezőjéből már kiesett és a bajnokságban nyeretlenül sereghajtó MTK Budapest a szintén győzelem nélküli Haladást fogadja Dunaújvárosban. A mindössze egy ponttal utolsó előtti Videoton, amely csütörtökön, az EL-selejtező harmadik fordulójának dániai visszavágóján hosszabbítás után utolsó magyar csapatként búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól, az újonc Gyirmóthoz látogat, amely két pontot gyűjtött eddig.

Szombaton 18 órától a Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd, 20.30-tól pedig a Vasas-Újpest találkozót a közmédia új csatornája, az M5 közvetíti, viszont a Ferencváros paksi vendégjátéka kizárólag az interneten lesz élőben követhető. A vasárnap 18 órakor egyidőben kezdődő három összecsapás közül az MTK-Haladás meccset közvetíti az M5, a másik kettő az m4sport.hu-n lesz látható.

OTP Bank Liga, 4. forduló:

    szombat:

Paksi FC-Ferencváros 18.00, v.: Andó-Szabó

Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 18.00, v.: Szabó Zs.

Vasas-Újpest FC 20.30, v.: Solymosi

    vasárnap:

Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 18.00, v.: Szőts

Gyirmót FC-Videoton FC 18.00, v.: Karakó

MTK Budapest-Swietelsky Haladás, Dunaújváros 18.00, v.: Iványi

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó:mti)