Jump to content

Videoton: az idegenben lőtt gól sokat érhet

2017. 08. 03. 09:12

Az idegenben elért eredmény alapján van esélye a Videotonnak arra, hogy a Girondins Bordeaux-val szemben kiharcolja a továbbjutást a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében. 

 
 
 

 

 
A harmadik fordulós párharc múlt csütörtöki első mérkőzésén a nemzetközi porondon egyedüli magyarként versenyben lévő csapat 2–1-re kapott ki, így nem ledolgozhatatlan a hátránya, ugyanakkor kérdéses, hogy képes lesz-e nyomást gyakorolni ellenfelére. A sikerhez ugyanakkor minden bizonnyal arra is szükség lesz, hogy a védelem stabil maradjon, a gyors francia támadóknak ne hagyjon teret.

 
A vidi.hu oldalon megjelent statisztika szerint Videoton FC a 114. nemzetközi kupamérkőzésére készül, az eddig lejátszott 113 találkozó közül  56-ot rendeztek itthon, s a hazai fölény ezeken a találkozókon meggyőző: 10 vereség és 11 döntetlen mellett 35 alkalommal nyert a székesfehérvári csapat. Ebből a 35 sikerből 34-nek az eredménye csütörtökön is elegendő lenne a továbbjutáshoz, egyedül a Sturm Graz ellen 3-2-re megnyert összecsapás lóg ki a sorból. Hosszabbítás 2–1-es végeredménynél következne, ebből eddig hármat játszott történelme során hazai pályán a Videoton. Büntetőpárbaj kétszer volt, mindkétszer hazai siker született, 1985-ben a Manchester United, 2012-ben pedig a Trabzonspor ellen az UEFA Kupa negyeddöntőjében, illetve az EL csoportkörébe jutásért.

A Videoton korábban kétszer került szembe francia együttessel, mindkettőt az első mérkőzésen és a visszavágón is legyőzte. A Paris Saint-Germain ellen kétszer játszott itthon, mert az első összecsapás – a 4–2-es idegenbeli siker után – 2–0-s hazai vezetésnél köd miatt félbeszakadt.

A csütörtöki mérkőzés iránt nagy az érdeklődés, a felcsúti Pancso Arénába az összes jegy elkelt.

A bajnoki ezüstérmes Videoton a máltai Balzant, a másodikban pedig az észt Nömme Kaljut búcsúztatva került a selejtező harmadik körébe, míg a Bordeaux – mely a francia bajnokság hatodik helyén zárt legutóbb – ebben a szakaszban kezdte meg a szereplését az EL-ben.

A harmadik forduló győztesei a zárókörben már a főtáblára kerülésért lépnek majd pályára.

Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágó:
csütörtök 19.00

Videoton FC-Girondins Bordeaux (francia) (élőben az m4 Sporton és az m4sport.hu-n)
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI)