Jump to content

Újpest: a tulajdonos kijelentette, marad az új címer, szerinte most a legerősebb az Újpest

2017. 07. 20. 13:47

Roderick Duchatelet, az Újpest FC labdarúgócsapatának elnöke szerint nincs visszaút, marad a lila-fehérek új címere. A belga tulajdonos a csütörtöki sajtóreggelin azt mondta, a klub fejlődése, a brand, illetve a logóhasználati jog miatt volt szükség a változtatásra.

 

Konkrét okként egyrészt azt nevezte meg, hogy többen a régi logóval visszaélve árultak a parkolóban az Újpesthez kapcsolódó termékeket, amivel kárt okoztak a klubnak, másrészt eddig az UTE és az Újpest FC utánpótlás akadémiájának ugyanaz volt a címere, a megkülönböztetésre pedig ezt látta az egyetlen útnak. Duchatelet emlékeztetett arra, hogy a klub életében eddig is többször változott már meg a címer, az is előfordult már, hogy drasztikusan.

"Különbséget kell tenni a klubot támogató szurkolók, valamint a tüntetők között" - fogalmazott a klubtulajdonos, aki szerint az utóbbiak csak tüntetnek, ráadásul erőszakosan, ezzel megfélemlíthetik azokat, akik nem emelik fel a hangjukat, és távol tarthatják őket a stadiontól.

A belga üzletember kijelentette, megérti a szurkolókat, nyitottak a párbeszédre, de akiknek ilyen a hangvételük, azokkal nem lehet tárgyalóasztalhoz ülni. Duchatelet utalt arra, hogy korábban megfenyegették, továbbá a sajtóreggeli alatt a szurkolók egy csoportja a címerváltozatás miatt az épület előtt tüntetve távozásra szólította fel őt, valamint Gyarmati Esztert ügyvezető igazgatót - nem mindig irodalmi stílusban.

A címer megváltoztatása miatt már korábban is tüntettek a szurkolók, az Újpesti Torna Egylet pedig közölte, hogy nem járul hozzá a változtatáshoz, s ha kell, "jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját".

Duchatelet kitért arra is, hogy egyetért a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának döntésével, amely felfüggesztett pályabezárással büntette a klubot, mert szerinte sem futballpályára való ezeknek a drukkereknek a viselkedése.

Beszélt arról is, hogy az Újpest FC két éve elindult akadémiájának már kezdenek jelentkezni az eredményei, ennek egyik konkrét jele, hogy az U17-es és U19-es csapat is feljutott az NB II-be, valamint az utánpótlásból Szűcs Kristóf és Németh Gergő felkerült a felnőttekhez.

Duchatelet úgy látja, amióta Újpesten van, most a legerősebb a lila-fehérek kerete, ezért Európa Ligát érő szereplést vár a csapattól, amelynek szerinte "még jó pár évig Nebojsa Vignjevic marad a vezetőedzője". Kifejtette, az egyéves átigazolási tilalom után most 12 új játékos, köztük több minőségi magyar futballista érkezett az együtteshez, és további két-három futballista megszerzése várható. A sajtótájékoztatón jelen lévő két új szerzemény, Litauszki Róbert és Simon Krisztián címerügyben nem kívántak állást foglalni, mert úgy látják, nekik az a feladatuk, hogy a pályán mutatott teljesítményükkel hívják fel magukra a figyelmet.

Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató megerősítette, hogy az Újpest idén december 31-ig biztosan a Szusza Ferenc Stadionban játssza hazai mérkőzéseit. Hozzátette: hosszú távú megállapodást kötnek az UTE-vel a létesítmény bérléséről, amelyhez már csak az MNV jóváhagyása szükséges.

Bemutatták az Újpest új mezét, amelyet a spanyol Joma cég készített, ezen már szerepel a klub új mezszponzora, a Gallica belga sörmárka, a gyártó céggel öt évre állapodtak meg.

A hétvégi, Ferencváros elleni rangadóról Duchatelet azt mondta, telt házat, azaz tízezer nézőt vár a Szusza Ferenc Stadionba, ahol vasárnap 18 órakor kezdődik a mérkőzés.

Litauszki Róbert kifejtette, bár Pakson még nem volt minden tökéletes, szerinte jó csapat formálódik Újpesten. Simon Krisztián úgy vélte, mindenki nagyon motivált, s mindent megtesznek azért, hogy legyőzzék a Ferencvárost.

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)