Kedden megkezdi szereplését a labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar válogatott, amely Ausztria ellen játssza első mérkőzését. A "sógorok" nem becsülnek le bennünket, Marcel Koller szövetségi kapitány szerint nehéz ellenfél a magyar.
"A következő napokban még néhány apróságot gyakorolnunk kell, de egyébként készen áll a csapat a megméretésre. Egyelőre csak a saját játékunkkal foglalkozunk, de természetesen lesz olyan taktikai felkészítés is, amikor kifejezetten a magyar csapatra készülünk majd" - közölte.
Az osztrákok előnye, hogy a keret nagy része a német Bundesligában játszik, tehát a játékosok legmagasabb szinten bizonyíthatnak hétről hétre, ráadásul a keret évek óta együtt van, tehát összeszokott társaság az osztrák.
"Nehéz ellenfélnek gondoljuk a magyar csapatot, keményen oda kell tennünk magunkat a jó eredmény érdekében" - mondta Koller.
Sebastian Prödl, az angol Watford középpályása egy valakit ki is emelt a magyar csapatból, még annak ellenére is, hogy főként csapatként tartja erősnek a magyar együttest.
"Ha egy embert kellene kiemelnem, akkor az Szalai Ádám lenne. Nagyon jó fizikai adottságai vannak, amit jól ki is használ a pályán, keményen, harcosan játszik, nehéz lesz ellene" - beszélt Szalairől Prödl.
Ausztria csapata szerda délután érkezett Franciaországba. Az Európa-bajnokság F csoportjában kedden (18.00 órától) a magyar, június 18-án a portugál, június 22-én pedig az izlandi válogatottal mérkőzik.