Jump to content

BL – Casoni szerint verhető a BATE

2015. 07. 28. 09:00

A BATE Boriszov verhető ellenfélnek tűnik a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, mondta Bernard Casoni, a Videoton francia vezetőedzője. A szakember szerint ugyanakkor ahhoz, hogy csapata le tudja győzni fehérorosz ellenfelét az kell, hogy a Vidi többek között javuljon a helyzetkihasználások terén.

A francia tréner hétfői sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy jól fognak teljesíteni kedden és a játékosok végre túllépnek saját magukon, valamint kihasználják az előttük adódó lehetőségeket. Casoni elmondta, hogy a továbbjutás két találkozón dől el, de mindenképpen fontos az első összecsapás, amelyen mentálisan és fizikailag is a maximumot kell nyújtaniuk.

A Vidi nyáron kinevezett trénere azt hangsúlyozta, ismerve az idegenben szerzett gólok fontosságát, jó eredménynek tartana egy kapott gól nélküli meccset. Mint mondta, arra készíti fel a Videotont, hogy a lehető legtöbb gondot okozza a BATE Boriszovnak.

Az edző kiemelte, csak rajtuk múlik a siker, a jövő pedig a csapat erejében rejlik. Megemlítette, hogy az idény kezdete óta góllövőt keresnek, de nem akar ezzel magyarázkodni az eddigi gyengébb szereplés miatt, mert az előző találkozókon is több játékos gólokat lőhetett volna. Casonit ebben a tekintetben kisegíthette volna a frissen szerződtetett Rudolf Gergely, ám a Győrtől érkezett támadó még előző klubjában kétmeccses eltiltást kapott a nemzetközi mérkőzésekre, ezért őt a klub bár benevezte, de nem játszhat a párharc során.


Kérdésre elmondta, a Haladás ellen 1-0-ra elvesztett bajnoki találkozón együttese a szezon eddigi legjobb félidejét produkálta az első 45 percben, szerinte fokozatosan javul a csapat teljesítménye, de az önbizalom még hiányzik. A bajnoki címvédő Videoton két forduló után pont és rúgott gól nélkül áll a tabellán és a BL-selejtező előző körében a walesi The New Saints ellen sem nyújtott meggyőző teljesítményt. A székesfehérvári együttes a TNS-t 2-1-es összesítéssel ejtette ki, úgy, hogy a hazai pályán játszott visszavágón csak a hosszabbításban tudta kicsikarni a továbbjutást érő gólt. A BATE az előző fordulóban az ír Dundalkot verte otthon 2-1-re, majd az idegenben játszott gól nélküli döntetlennel harcolta ki a harmadik körbe kerülést.

"Nincs más választásunk, mindent bele kell adnunk, mert a munka kifizetődik és akkor eredmények is lesznek" – fogalmazott Casoni.

A fehérorosz együttes tavaly 1-0-ra kapott ki Debrecenben, majd a visszavágón az utolsó pillanatokban szerzett góllal nyert 3-1-re, így továbbjutott.

Ha a Videotonnak sikerül kiejtenie a boriszovi csapatot, akkor a következő körben már a főtáblára jutásért futballozhat a BL-ben, de ha ott elbukik akkor is főtáblán szerepelhet, csak az Európa Ligában. Ha a BATE kerül ki győztesen a párharcból, akkor a fehérváriak az Európa Liga selejtezőjének 4. fordulójában folytatják, ahol ugyancsak a csoportkörbe kerülésért vívnak majd párharcot.

A keddi mérkőzés 20.30-kor kezdődik a székesfehérvári Sóstói Stadionban, a visszavágót jövő szerdán rendezik

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:mti)