Jump to content

Doll szerint szégyenteljes volt csapata játéka

2015. 07. 24. 08:00

Ahogy arról honlapunkon korábban már beszámoltunk, a Ferencváros együttese idegenben is vereséget szenvedett a Zeljeznicar csapatától és végül rúgott gól nélkül, 3-0-s összesítéssel búcsúzott az Európa Ligától. A Fradi csalódástkeltően szerepelt, az pedig, hogy a zöld-fehérek a komoly erősítések ellenére még az augusztust sem élték meg a nemzetközi porondon, hatalmas szégyen és ezzel Thomas Doll vezetőedző is tisztában van.

Doll a mérkőzés utáni nyilatkozatában kijelentette, hogy csapata nem nyújtott megfelelő produkciót ahhoz, hogy továbbjusson, a játékot pedig egyenesen szégyenteljesnek nevezte.

„Először is szeretnék gratulálni a Zeljeznicar-nak a továbbjutáshoz. Nagyon csalódott vagyok, két meccsen nem tudtunk gólt lőni, pedig most is a miénk volt az első helyzet. A támadóink nem küzdöttek tiszta szívvel, középen és hátul nem volt annyi gondunk, de ez a teljesítmény nagyon kevés az Európa Ligához. Az ellenfél a helyzeteit berúgta, mi pedig ilyen játékkal nem érdemeltünk továbbjutást. A mai szégyenteljes játék miatt elnézést kérünk minden Ferencváros szurkolótól.”

Gyömbér Gábor nyilatkozata is egybecsengett Dolléval, a játékos a csapat gólképtelenségét emelte ki.

„Egyik meccsen sem tudtunk gólt lőni, az ellenfelünk pedig három helyzetből hármat értékesített…Rosszul játszottunk, nagyon csalódottak vagyunk.”

A Ferencvárosnál egy dolognak örülhetnek a váratlanul korai búcsú miatt, a csapat számára egyel kevesebb a terhelő sorozat. A fájdalmasan korai európai búcsú miatt ugyanakkor hazai környezetben innentől kezdve szinte kötelező az összes cím, különösen a bajnoki trófea begyűjtése, máskülönben a klubvezetés és a szurkolók haragja is lesújt Dollékra.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Zeljeznicar (bosnyák)-Ferencváros 2-0 (1-0)
Asim Ferhatović Hase Stadion, 10000 néző, v.: Orel Grinfeld (izraeli)
gólszerző: Kokot (23.), Djelmic (91.)
Továbbjutott: a Zeljeznicar kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:mti, blikk.hu)