Jump to content

EL - az MTK nem élte túl az első kört

2015. 07. 10. 10:28

Az MTK 3-1-es vereséget szenvedett a szerb Vojvodina vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így búcsúzott a sorozattól. A mérkőzés után az MTK nyáron kinevezett szakvezetője, László Csaba értékelésében elmondta, hogy együttese képtelen volt felnőni a feladathoz, sokat kell még tanulnia. 

Azt már az itthoni gól nélküli döntetlen után is lehetett tudni, hogy az MTK-nak végtelenül nehéz dolga lesz a szerb Vojvodina vendégeként és komoly bravúrra lesz szüksége a továbbjutás kiharcolásához. László Csaba, a kék-fehérek nyáron kinevezett szakvezetője a Hegedüs - Bese, Grgics, Vukmir, Vadnai - Strestík, Thiam, Kanta, Vass Á., Varga Sz. - Torghelle összeállításban küldte pályára együttesét.

A mérkőzés első góljára nem kellett sokat várni, összesen három perc elteltével az MTK megszerezte ugyanis a vezetést Strestík góljának köszönhetően. László Csaba együttese ugyanakkor csupán tíz percig tudta megőrizni az előnyét, az első negyedóra végén ugyanis egy ritkán látható szabadrúgásgóllal, Hegedüs kapus hathatós közreműködése mellett egyenlített a hazai együttes. A szerbek ezután egyértelműen átvették a mérkőzés irányítását, s a félidő hajrájában másodszor is betaláltak.

A szünet után gyorsan kétgólosra növelte a különbséget a Vojvodina, amely a folytatásban is igyekezett támadófutballt bemutatni, s már a középpályán megállítani az MTK próbálkozásait. A magyar csapat nem tudott fogást találni a szerbek védekezésén, így nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.

"Gratulálok a Vojvodinának. Sajnos pont azzal vertek meg, ami a csapatomból hiányzik. Kezünkben volt a sorsunk, hiszen vezettünk, de később a hibáinkkal felépítettük az ellenfelet. Ez elfogadhatatlan. Nemzetközi szinten is ritkán látható potyagólokat kaptunk. A hazai csapat agresszívan focizott, és csak annyit adott ki magából, amennyire szükség volt. Remélem, hogy jövőre mi is fel tudunk nőni a feladathoz. Sokat kell még tanulnunk..." - értékelt a mérkőzés végén László Csaba, a kék-fehérek szakvezetője.

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágó:

FK Vojvodina (szerb)-MTK Budapest 3-1 (2-1)
Újvidék, 16 ezer néző, v: Tore Hansen (norvég)
Továbbjutott: a Vojvodina, 3-1-es összesítéssel.


(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)